A szerda esti mérkőzés a második harmad elején dőlt el. A magyar válogatott az első harmad második felére lábra kapott, s a második húsz percet még jobban kezdte. Levegőben lógott az egyenlítés, s erre két óriási lehetőség is kínálkozott. Előbb Ladányi nem találta el a korongot, amikor az üres kapu tátongott előtte – igaz, nagyon rövid ideje volt a mozdulat kivitelezésére –, majd Sofron szólóját védte Kristan, a szlovén kapus. Ezután a bírók ugyanabban a pillanatban, ugyanazért a szabálytalanságért Ladányit és Tokajit is kiállították. Hogy utóbbinak miért kellett kiülnie a büntetőpadra, azt még most sem értjük. A szlovének éltek a lehetőséggel, Gregorc a dupla fór elején, ráadásképpen David Rodman már csak szimpla előnyben is betalált: 3-0 oda, ezzel eldőlt a meccs.
A harmadik harmad elején a bírók esélyt sem adtak a felzárkózásra, egymás után, sőt olykor átfedéssel Vas János, Tokaji, Sille és Láda is megjárta a büntetőpadot, az egyik előnyből a szlovének újabb gólt szereztek. A meccs végén a játékvezetők már kompenzáltak, mi is kaptunk négy fórt – ebből egyet értékesítettünk, így lett 4-1 a vége –, összességében 36:26 percre hozták ki a kiállítási arányt, ami így ránézésre nem is vészes, de az ördög mindig a részletekben lakozik.
„Túl sok kiállítást kaptunk, ezek egy része jogos volt, a másik része nem. A szlovén nagyon jó csapat, s élt ezekkel a lehetőségekkel” – jegyezte meg Kevin Primeau, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A felfokozott hangulat jeleként a sajtótájékoztató nem a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, miszerint a két szövetségi kapitány agyondicséri egymás munkáját és csapatát. Matzaj Kopitar, a Los Angeles Kings sztárjának, Anze Kopitarnak az édesapja a bírók ténykedését nagyon gyengének minősítette, de nem ám a mieink védelmében. „Ez legyen az IIHF (a nemzetközi szövetség – a szerk.) gondja” – bökte ki ironikusan. Majd bár nem értek szlovénül, a „provokacija” jól kihallható volt a nyilatkozatában, s kérdésünkre nem is kitérő választ adott, szerinte a magyar játékosok sokszor rájátszottak a szabálytalanságokra. Lelke rajta, ha így látta.