A nyolcaddöntőért játszanak a magyar lányok

A Győr és az FTC már a hétvégén bebiztosíthatja középdöntős helyét a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

BL
2012. 11. 02. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két magyar együttes három forduló után egyformán százszázalékos mérleggel vezeti csoportját, és ha a következő körben is nyer – illetve a norvég Larvik a papírformának megfelelően legyőzi az orosz Dinamo Volgogradot –, akkor az utolsó két mérkőzésétől függetlenül bejut a legjobb nyolc közé.

A mostani hétvégén az előző fordulóban egymás ellen pályára lépett csapatok találkoznak fordított pályaválasztói jog mellett. Ennek megfelelően a Győri Audi ETO KC a Krim Ljubljanát látja vendégül szombaton – az előző idényben finalista magyar együttes a szlovén fővárosban 31-20-ra diadalmaskodott.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria az utóbbi két KEK-kiírást megnyerte, most pedig a BL-ben vitézkedik. A svéd Sävehofnak a múlt héten, Dabason nem termett babér (31-28), és ha vasárnap, idegenben újból nyerne a magyar csapat – valamint a 2011-es bajnok Larvik győzne a vendég Volgograd ellen (egy hete, az orosz városban simán, 35-24-re diadalmaskodott a skandináv alakulat) –, akkor Elek Gábor vezetőedző együttese is a középdöntőbe kerülne.

A magyar érdekeltségű csoportok programja:

Női BL, 4. forduló:
B csoport:
Győri Audi ETO KC–Krim Ljubljana (szlovén), szombat 15.45
Koprivnica (horvát)–Cluj (román), vasárnap 17.00
Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 6 pont, 2. Koprivnica 4, 3. Krim Ljubljana 2, 4. Cluj 0

C csoport:
Larvik (norvég)–Dinamo Volgograd (orosz), szombat 17.45
Sävehof (svéd)–FTC-Rail Cargo Hungaria, vasárnap 15.00
Az állás: 1. FTC 6 pont, 2. Larvik 4, 3. Dinamo Volgograd 2, 4. Sävehof 0

Az első és második helyezett a középdöntőbe jut, a harmadik átkerül a KEK-be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.