Bajnokok Ligája: magyar sikerek a medencében

Negyedik mérkőzésén negyedik győzelmét gyűjtötte be a Szeged férfi-vízilabdacsapata.

TK
2012. 11. 28. 20:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiválóan játszó Szeged – a Délmagyar.hu beszámolója szerint – a félidőre Szivós Márton és Somogyi Balázs góljaival 2-0-ra elhúzott úgy, hogy négy emberhátrányos helyzetet is sikerrel védekezett ki. A harmadik negyedben a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás kétszer is eredményes volt, egy ízben egészen parádés módon, svédcsavarral talált be. Emberelőnyből szépített a török együttes, Kiss Csaba azonban 5-1-re alakította az állást. Fórból javított a Galatasaray, majd még szorosabbá tette a meccset a többek között szerb és montenegrói pólósokkal felerősített házigazda: 5-3-ra felzárkózott.

A végén azonban a magyar csapat örülhetett: a világbajnok horvát légiós, Aljosa Kunac jóvoltából az utolsó negyedben ugyanis 6-3-ra módosított, török részről pedig csupán egyszer érkezett érdemi válasz. A Szeged így 6-4-re diadalmaskodott, s megőrizve veretlenségét továbbra is tökéletes mérleggel vezet csoportjában.

Bajnokok Ligája, D csoport, 4. csoportkör:
Galatasaray – A-Híd Szeged VE 4-6 (0-1, 0-1, 3-3, 1-1)
a magyar csapat góldobói: Molnár 2, Szivós, Somogyi, Kiss Cs., Kunac 1-1

ZF-Eger – Schuurman

A BL csoportkörös szakaszának szerdai játéknapján a Bitskey Uszodában az Eger felettébb udvarias házigazdaként hagyta, hogy a vendégek szerezzenek vezetést, sőt hogy 2-0-ra elhúzzanak. A hazaiak álmatagon kezdtek, olyannyira hogy az ébredésre, azaz az első egri találatra a második negyed elejéig kellett várniuk a honi nézőknek. Akkor viszont gyors egymásutánban – Bátori Bence és Gór-Nagy Miklós révén – kétszer is bevették a Schuurman kapuját a vendéglátók (2-2). Néhány percig megint „pihent” Gerendás György alakulata, majd a nagyszünet előtt nem sokkal Salamon Ferenc pompás lövést zúdított a jobb felső, Bundschuh Erik pedig a bal alsó sarokba (4-2).

Meglepő módon azonban a hollandok 4-3-ra szépítettek, a harmadik negyed kezdetén pedig ki is egyenlítettek (4-4). A hetedik emberelőnyét aztán végre gólra váltotta az Eger Kovács Gábor jóvoltából (5-4), a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter pedig 6-4-re módosította az állást úgy, hogy közelről pöckölt a hálóba. Innentől pedig egyre inkább érvényre jutott a két gárda között meglévő tudáskülönbség, mert Salamon és – a csaknem a félpályáról eredményes – Bátori góljával 8-4-re nőtt a különbség.

A befejező nyolc percben Biros büntetője már ötgólos vezetést jelentett, majd a sorozatban négy gólt vágó kanadai légiós, Kevin Graham tette teljessé az egri diadalt (13-4).

A siker nyomán a magyar csapat a harmadik helyre lépett előre a csoportban, ahonnan majd az első négy jut tovább a nyolcaddöntőbe.

Eredmény, Bajnokok Ligája, A csoport, 5. csoportkör:
ZF-Eger – Schuurman 13-4 (0-2, 4-1, 4-1, 5-0)
a magyar csapat góldobói: Graham 4, Salamon, Bátori, Biros 2-2, Gór-Nagy, Bundschuh, Kovács G. 1-1

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.