Csányi Sándor: A világon mindenhol tévednek

Látható fejlődésen megy keresztül a magyar foci, s több fontos fejlesztés küszöbén állunk Csányi Sándor MLSZ-elnök összegzése szerint.

BuL
2012. 11. 29. 16:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Tény, hogy a nemzetközi ranglistán előrébb tartunk, a hazai bajnoki mérkőzések egyre izgalmasabbak és színvonalasabbak” – fogalmazott a futballszövetség vezetője azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a Magyar Posta Zrt. 50 millió forinttal támogatja az MLSZ-t. Csányi szerint az elmúlt időszakban rengeteget lehetett arról hallani, hogy a labdarúgásba mekkora pénzösszegek kerültek, ugyanakkor elmondta, hogy a három stadion – a nemzeti futballaréna, valamint a Debrecen és a Ferencváros új otthona – kivételével a beáramló pénzek 95 százaléka az utánpótlásra, a Bozsik-programra, illetve a pályaépítési programra megy el.

Csányi a nemzeti stadion építésével kapcsolatban elmondta, lehet azon vitatkozni, hogy 50 vagy 65 ezer férőhelyes létesítményre van-e szükség, ugyanakkor az MLSZ azért támogatná egy nagyobb stadion létrehozását, hogy adott esetben pályázhasson Európa-bajnoki csoportküzdelmek lebonyolítására akkor, amikor már városok és nem országok jelentkezhetnek majd a kontinensviadal „összeurópai” megrendezésére.

Jönnek a profi bírók

Az MLSZ elnöke beszélt az elmúlt napokban „aktuálissá” vált bírókérdésről is: „Mi sem tartjuk azonos színvonalúnak a bíráskodást minden mérkőzésen, de a világ összes bajnokságában, minden egyes fordulóban történnek bírói tévedések” – nyilatkozta Csányi, aki szerint a magyar futballban ebben a témában kicsit elszabadultak az indulatok, amit elsősorban az okozott, hogy az első osztályban az edzők és a futballisták is több alkalommal kirohantak a játékvezetők ellen.

Csányi elmondta, hogy a 2013/14-es szezontól kezdve profi bírókat – illetve vonalbírókat – is foglalkoztatna az MLSZ. Ebbe a keretbe várhatóan nyolc, szakmailag és fizikailag megfelelően felkészült szakember kerül be, akinek a játékvezetés mellett az is a feladata lesz, hogy alacsonyabb osztályú mérkőzéseken tehetséges bírókat keressen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.