Hosszú Katinka három arannyal folytatta

Három újabb győzelemmel folytatta szereplését Hosszú Katinka az úszók idei rövidpályás Világkupa-sorozatának utolsó előtti, tokiói állomásán.

KG
2012. 11. 06. 13:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bajaiak normálmedencés világbajnoka a keddi nyitónapon – az esemény hivatalos jegyzőkönyve szerint – először a 800 méter gyors döntőjében diadalmaskodott (8:24.89 p), majd alig negyedórával később a 200-as sprintszámban is mindenkit maga mögé utasított (1:54.94). Ötvenpercnyi pihenő után a 200 méter vegyes fináléját nyerte meg (2:07.51), hogy „levezetésképpen” még egy negyedik helyet is szerezzen 200 méteres hátúszásban (2:07.43).

A FINA, a világszövetség által dotált pénzdíjas viadalról lévén szó, Hosszú a három aranyérem mellé 4500 dollárt is gyűjtött, így a 25 méteres medencében zajló széria hajrájában már több mint 56 ezer dollárnál tart, s miután az egyéni összetett rangsorban – az immár 33 arany, öt ezüst és négy bronz alkotta kollekciónak köszönhetően – gyakorlatilag behozhatatlan előnyre tett szert, további 100 ezer dollár is jár majd neki a hétvégi, szingapúri záróviadalt követően.

A Vk-sorozat hetedik versenyének első napján a másik magyar résztvevő, Jakabos Zsuzsanna is dobogóra állhatott, méghozzá két alkalommal is. Egyszer második lett közvetlenül Hosszú mögött 200 méter gyorson (1:55.36), egyszer pedig harmadik 200 méter vegyesen (2:07.92), ezer, illetve ötszáz dollárral gyarapítva bankszámláját. A szerdai tokiói programban újabb számokban indulnak mindketten, ismét csak éremszerző esélyekkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.