Lovas reneszánsz van születőben Magyarországon

A Kincsem Nemzeti Lovas Program eddigi végrehajtásáról szóló jelentést várhatóan a jövő héten tárgyalja a kormány.

BL
2012. 11. 30. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta, a kormány azzal, hogy elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, lehetőséget nyitott Magyarországon a lovas kultúra széles körű elterjesztésére, és a nemzeti lovas hagyományok széles körben és nagy társadalmi összefogással éledhetnek újra. Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke (Fidesz) – a program egyik kezdeményezője – hangsúlyozta: a Kincsem Nemzeti Lovas Program első eredményei már körvonalazódnak, lovas reneszánsz van születőben Magyarországon.

A köznevelés része lett a lovasoktatás

A miniszterelnöki megbízott az eddigi eredmények közül kiemelte, hogy a lovas kultúra oktatását sikerült a köznevelés részévé tenni. A lovasoktatás iránt – amely a jövő tanévtől az 3., a 4. és az 5. osztályban kezdődhet meg – mintegy 200 iskola érdeklődik.

Eredménynek ítélte továbbá, hogy a szakemberek dolgoznak a Eurohorse lovas túraútvonalak megjelölésén az országban. A mintegy 10 ezer kilométernyi útvonalat várhatóan jövő év májusára jelölik ki teljes hosszában.
Elkészült a nemzeti lovasprogram részeként az állami lovas ágazati vagyonleltár, és készül a vagyonkataszter is. Így számba lehet venni az állam tulajdonában lévő lovakat, eszközöket, intézményeket, az ágazat működését szolgáló földterületeket.

Milliárdok állnak rendelkezésre

Sikernek mondta Horváth László, hogy a lovas turizmus is egyre népszerűbb. Folyamatosan nő a lovaglás ezen ágát aktívan művelők száma, és egy év alatt 60 százalékkal lettek többen a lovas szolgáltatást nyújtók, s év végéig ez az arány még emelkedik.

Megoldandónak ítélte a lovaságazathoz kapcsolódó szakképzés színvonalának emelését és a szakmai képzés szélesítését. Jelezte, tapasztalt erdélyi szakemberek segítségét is igénybe kívánják venni. Úgy becsüli: a Kincsem Nemzeti Lovas Program célkitűzéseinek megvalósítására összességében – különböző tárcáknál lévő forrásokkal – mintegy 5-10 milliárd forint állhat rendelkezésre.

Lázár Vilmos hétszeres fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség elnöke azt emelte ki: a nemzeti lovasprogramban megfogalmazott célokat leginkább a lovassport népszerűsítheti. Ezt  a célt szolgálja a mostani háromnapos hétvégi programsorozat, a VI. Lovas Világkupa a Papp László Budapest Sportarénában.
Hozzátette, várhatóan a lovassport is helyet kap a látványsportok között, aminek nyomán még több forrás áramolhat a sportágba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.