Magabiztos diadal, elérhető közelségben a csoportelsőség

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportját hibátlan mérleggel vezető MKB Veszprém a 6. fordulóban a svéd IK Sävehof ellen újabb lépést tett a csoportelsőség felé.

TK
2012. 11. 24. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két csapat egy héttel ezelőtt Göteborgban találkozott, akkor a Veszprém 32-22-re diadalmaskodott. Eleinte fej fej mellett haladt az egyformán sokat hibázó két csapat. A Sävehof kapusa, Thomas Forsberg remekelt, együttese az általa megszerzett labdákból élt. A 19. percben, 8-10-nél időt kért a Veszprém, majd a gyorsabb támadásoknak, valamint a friss cseréknek köszönhetően egyenlített. Nagy nehezen a vezetést is sikerült megszereznie, és így előnnyel zárta a félidőt.

A második játékrészt jól kezdte az MKB, és ahogy 21-17-re megugrott, időt kértek a skandinávok. Közelebb férkőzni azonban nem tudtak, negyedórával a vége előtt 24-20 volt az állás. A mezőny legjobbja, Nagy László mind védekezésben, mind támadásban rengeteget segített együttesének. Hazai ritmusváltással tovább nőtt a két csapat közötti különbség, az 50. percben már 28-20 állt az eredményjelzőn. A hajrában aztán már a "közte tízet" ostromolta a Veszprém, s végül össze is jött ez a különbség.

A magyar bajnok jövő szombaton Celjében lép pályára.

Férfi BL, 6. forduló: B csoport:
MKB VeszprémSävehof (svéd) 34-24 (17-15)
gól: Dzsamali 6, Sulic 6, Császár 5, Laluska 3, Iváncsik T. 3, Oneto 3, Nagy 2, Chema 2, Ugalde 2, Iváncsik G. 1, Perez 1, illetve Bliznac 5, Friden 3, Larsson 3, Tönnesen 3, R. Johansson 3, Apelgren 2, Schefvert 1, Ottoson 1, Nielsen 1, Albrechtson 1, T. Johansson 1

Szerdán játszották: THW Kiel (német)–Celje (szlovén) 30-26 (13-12)
Vasárnap: Atlético Madrid (spanyol)–Constanta (román) 17.00

Az állás: 1. MKB Veszprém 12/6 mérkőzés, 2. Kiel 8/6, 3. Atlético Madrid 4/5 (139-139), 4. Celje 4/6 (149-165), 5. Sävehof 4/6 (175-201), 6. Constanta 2/5

Barcelona–Pick-Szeged

A találkozó esélyese egyértelműen a sztárok sokaságával felálló katalán gárda volt, amely pontveszteség nélkül vezeti a csoportját, és múlt vasárnap 33-28-ra nyert Szegeden. A Tisza-parti együttes jól kezdte története 100. BL-meccsét, rövid ideig vezetett is, ám ahogy a Barcelona kiismerte a vendégek védekezését, fordított, és magabiztosan őrizte előnyét.

A spanyol csapat pont annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett – igaz, amikor a 40. percben 20-19-re feljött a rivális, időt kért –, ugyanakkor a Pick remekül helytállt az elitgárda csarnokában. A különbség végül azért lett ilyen nagy, mert az utolsó negyedórában a hazaiak alig hibáztak. A szegediek svéd átlövője, Jonas Erik Larholm a hajrában súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett.

Az újabb vereség azt jelenti, hogy az egy győzelemmel és öt vereséggel álló Szeged jövő szombaton a továbbjutás szempontjából döntő találkozón fogadja a hárompontos Croatia Zagrebet.

Férfi BL, 6. forduló: D csoport:
Barcelona (spanyol)Pick Szeged 33-24 (16-13)
gól: Rocas 6/2, Noddesbo 4, Rutenka 4, García 3, Aguirrezabalaga 3, Sarmiento 3, Tomás 3, Stranovsky 3, Gurbindo 2, Entrerrios 1, Montoro 1, illetve Sulc 6, Larholm 5, Pribanic 4, Balogh 3, Zubai 3, Kekezovic 2, Ancsin 1

Croatia Zagreb (horvát)–Füchse Berlin (német) 24-25 (12-9)
csütörtökön játszották: Schaffhausen (svájci)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 28-33 (14-16)

Az állás: 1. Barcelona 12 pont, 2. Füchse Berlin 10, 3. Dinamo Minszk 7, 4. Croatia Zagreb 3, 5. Pick Szeged 2 (155-183), 6. Schaffhausen 2 (158-187)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.