Megduplázzák a BL-főtáblán induló csapatok számát?

Az Európai Labdarúgó-szövetség fontolóra veszi, hogy néhány éven belül 64 csapatosra bővítse a Bajnokok Ligáját, s ezzel együtt megszüntetné az Európa-ligát.

TK
2012. 11. 28. 17:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Michel Platini, a szervezet elnöke szerdán úgy nyilatkozott az Ouest-France című lapnak, hogy ebben a kérdésben 2014-ben – még a 2015 és 2018 közötti közvetítési díjak értékesítése előtt – dönthetnek. A második számú európai kupasorozat sokkal jelentéktelenebb a BL-nél, utóbbi 1,34 milliárd eurós bevételével hatszor akkora összeget hoz az UEFA konyhájára, mint az El.

Ugyanakkor korántsem biztos, hogy megvalósul az UEFA ötlete, ugyanis előbb az Európai Klubok Szövetségével kell egyeztetnie. Ennek elnöke, a német Karl-Heinz Rummenigge a reform ellen van: „A Bajnokok Ligája a klubfutball királykategóriája, amiért az egész világ irigyel minket. Semmi okunk nincs rá, hogy megváltoztassuk a lebonyolítást” – jelentette ki a Bayern München elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.