Pápán hazai győzelem, Újpesten döntetlen

A Pápa legyőzte a Videotont, az Újpest pedig döntetlent játszott a Diósgyőrrel a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának zárómérkőzésén.

MD
2012. 11. 25. 21:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazai próbálkozásokkal kezdődött a Pápa–Videoton találkozó, az igazi fordulatot azonban Vinicius kiállítása jelentette. A fehérváriak védőjét egy csúnya pápai szabálytalanság után kialakult dulakodás után küldte le a pályáról a játékvezető. Az emberelőnyt viszonylag hamar gólra váltotta a hazai csapat, így a félidőben előnnyel mehetett pihenni.

A második félidőben taktikusan játszott a Pápa, az eredmény tartására törekedett, a Videoton pedig hiába próbálkozott, 90 perc alatt mindössze egy ziccert tudott kidolgozni.

Újpest–Diósgyőr

A Sisa Tibort váltó Szentes Lázár először vezette a diósgyőrieket kinevezése óta. Csapatának ugyanakkor nem volt szerencséje az első félidőben, miután Moraes szerencsés gólt szerzett a hazaiaknak.

A fordulás után először a DVTK kezdőcsapatában helyett kapott Rudolf Gergely hagyott ki nagy helyzetet, az Újpest azonban csak néhány percre lélegezhetett fel, ugyanis Tisza révén egyenlíteni tudott a vendég együttes. Ezt követően több gól már nem esett, így a nyolc sárga lapot hozó találkozón pontosztozkodás született.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.