Sopron, Győr: Európában ez kevés

Az Uniqa-Euroleasing Sopron vereséget szenvedett az orosz Orenburg vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga hatodik fordulójában. A Győr sem járt sokkal jobban.

BL
2012. 11. 28. 16:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2009-ben Euroliga-negyedik Sopron – amely öt forduló után egy győzelemmel és négy vereséggel állt a B csoportban – csaknem végig vezetett a nyitónegyedben a 2/2-es mérlegű Orenburggal szemben. A folytatásban, 21-18-nál a magyarok a nyáron visszatért – és az első félidőben egymaga 16 pontot szerző – szerb Jelena Milovanovic révén 10-0-s rohamot mutattak be, a nagyszünetben így 30-33 volt az állás.

Térfélcsere után, a 24. percben már ismét a gyengén büntetőző uráliaknál volt az előny (38-37). Székely Norbert együttesében csak Milovanovic és az amerikai Shenise Johnson jeleskedett, a többiek összesen 9 pontnál tartottak, így az utolsó játékrész 51-46-ról indult. A magyar bajnoki ezüstérmes nagy hajrát nyitott, egy perccel a vége előtt egy pontra megközelítette riválisát (62-61), ám az ezt követő dobópárbajból végül az oroszok kerültek ki győztesen.
A találkozó hőse Milovanovic lett 30 ponttal és 6 lepattanóval.

Az 1/5-ös mérlegnél tartó soproniak két hét múlva a francia Arrashoz látogatnak.

Eredmény, 6. forduló, B csoport:
Orenburg – Uniqa-Euroleasing Sopron 73-69 (17-16, 13-17, 21-13, 22-23)
A magyar csapat legjobb dobói: Milovanovic 30, Johnson 26

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.