Németországi Bild szerint „a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel a Forma–1 történetének egyik legnagyobb felzárkózását bemutatva, a 24. helyről rajtolva végül harmadik lett”. A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy fogalmazott, „Vettel leérettségizett. A verseny előtt még saját csapata sem nagyon hitt a sikerben. Vettel azonban a boxból rajtolva a harmadik helyen ért célba Kimi Räikkönen (Lotus) és Fernando Alonso (Ferrari) mögött. A világbajnoki cím elérhető.” A Süddeutsche Zeitung pedig azt írja „Vettel barátja a biztonsági autó. Balesetek, kiesések és be nem tervezett boxkiállások: Räikkönen nyerte a szenzációs Abu-Dzabi Nagydíjat, Vettel pedig az utolsó helyről rajtolva harmadikként ért célba Alonso mögött. Vettel ezzel továbbra is vezet az összetettben.”
Élete futamát teljesítette Vettel
A brit The Sun közölte, „Vettel élete futamát teljesítette Abu-Dzabiban. A kétszeres világbajnok két alkalommal is felzárkózott a sereghajtó pozícióból, s végül harmadik lett. És ami a legérdekesebb: a pontversenyben vezető német ezt előre megjósolta.” A The Independent szerint „A »Jégember« a sivatagban is higgadt maradt. Räikkönen nyert Abu-Dzabiban, miközben a pontversenyben vezető Vettel a boxból indulva odaért a dobogóra”. A The Daily Telegraph: drámainak és lélegzetelállítónak írta le versenyt. A The Daily Mirror úgy véli, „Vettel és a győztes Räikkönen sivatagi vihart kavart”.
Szerencse is kellett
Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint „Erődemonstráció történt Vettel és Alonso között a sivatagban. A német fantasztikus felzárkózást mutatott be, Alonso viszont így is hozott rajta három pontot. Egy összecsapás lélegzetvételnyi szünet nélkül: a következő forduló Austinban lesz.” Ugyanakkor a Corriere dello Sport úgy véli, „Alonso show-ja semmit sem ért. Vettel a harmadik helyig jött fel. Ez a német pilóta rekordgyanús.” A Tuttosport azt írja, „Alonso a dobogós helyezéssel életben tartotta a reményt. Vettel nagyszerű volt, ám teljesítményéhez szerencse is kellett.”
Csak egynek volt oka a nevetésre