A lilákkal és a zöldekkel is egyeztetett Simicskó

A sportállamtitkár a nagy fővárosi klubok vezetőivel találkozott, amelyen törekvéseik összehangolására kérte az egyesületeket.

GB
2012. 12. 03. 22:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára nagy múltú, kiemelkedően eredményes budapesti sportegyesületek vezetőivel tárgyalt hétfőn. Mint az Emmi közleményéből kiderült, az államtitkárságon tartott találkozón a vendégek vázolták elképzeléseiket klubjuk jövőbeni működéséről, valamint fejlesztési terveikről.

Simicskó István arra kérte a jelenlévőket, hangolják össze törekvéseiket, hogy a sportért felelős államtitkárság – egyeztetve a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a sportági szakszövetségekkel – tájékoztatni tudja róluk a kormányt. A politikus kiemelte a sportegyesületi műhelyek fontosságát, a tehetséggondozást, egyúttal köszönetét fejezte ki azoknak a vezetőknek, edzőknek, sportszakembereknek, akik a sikeres londoni olimpiai és paralimpiai felkészülésben szerepet vállaltak.

Az eszmecserén a fővárosi nagy klubok képviseletében Kubatov Gábor (Ferencvárosi Torna Club), Molnár Imre (Budapesti Honvéd Sportegyesület), Őze István (Újpesti Torna Egylet), Deutsch Tamás (Magyar Testgyakorlók Köre) és Markovits László (Vasas Sport Club) vett részt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.