Formabontó a vívók idei magyar bajnoksága, hiszen párhuzamosan két helyszínen zajlik. Szombaton reggel 9 órától az Angyalföldi Sportközpontban előbb a férfi kardozók és a férfi tőrözők, majd a női kardozók és a női tőrözők kezdik el menetelésüket a 32-es táblán, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban pedig 9 órától a férfi és a női párbajtőrözők lépnek pástra. A döntőket ugyanakkor minden szakágban a Nemzeti Sportcsarnokban rendezik meg, 14.45 órás kezdettel. Vasárnap a csapatversenyeken viszont a finálékat időhiány miatt ketté kell bontani: a Nemzeti Sportcsarnokban a női párbajtőr (14.30), a férfi párbajtőr (16 óra) és a férfi kard (17.30), Angyalföldön a női tőr (15 óra), a női kard (16.30) és a férfi tőr (18.15) döntője követi egymást.
Szilágyi Áron személyében a kardvívás londoni aranyérmesét is testközelből láthatják azok, akik kilátogatnak a bajnokságra. Ez együtt járhat-e azzal, hogy az idei ob iránt nagyobb lesz az érdeklődés? – kérdeztük Somlai Bélától, Szilágyi edzőjétől a Vasasban, aki a férfi kardválogatott vezetőedzője is.
– Járhatna, de mivel meglehetősen zaklatott rendezésű az idei bajnokság, előre nem lehet tudni. Nagy kérdés, hogy szombaton reggel mennyi érdeklődő látogat ki a Rozsnyói utcába, ahol mi kezdünk. A Nemzeti Sportcsarnok mégiscsak inkább otthona a vívásnak, itt azonban kardban már csak a végjátékot rendezik. S így kettévágva nem lesz olyan hangulata a versenyünknek, mint amilyen egyébként lehetne. Abban természetesen bízom, hogy Áron bejut a döntőbe, és ha így lesz, akkor az kétségkívül növelheti a nézőszámot. Bizonyára lennének olyanok, akik megnéznék az olimpiai bajnokot.
Tanítványának a londoni arany temérdek kötelezettséggel, megjelenéssel jár, így érthető, hogy egy hete az első hazai válogatót kihagyta. S feltételezhető: ha most nem jutna be a döntőbe, nagyon nem szidná össze a mester.
– Természetesen nem tennék ilyet. Áronnak a sok programja mellé időnként még most is nehéz beszorítania az edzéseket, így nem állíthatom, hogy az ob-ra százszázalékosan felkészült. Ám az olimpiai aranya és az, hogy az ob-n ő a címvédő, kötelezi, s ezzel tisztában van. Miként azzal is, hogy mostantól mindenki őt akarja legyőzni. A selejtezőt könnyedén, veretlenül vette, és biztos vagyok benne, hogy szombaton is a jelenlegi állapotának megfelelően a lehető legtöbbet hozza ki magából. Aztán meglátjuk, ez mire lesz elegendő.