Birkózás: jók az esélyek az osztályozón

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága kedden úgy határozott, hogy a birkózás kikerül a 2020-as nyári játékok programjából.

2013. 02. 12. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olimpiai mozgalom működését szabályozó olimpiai chartában a nyári játékok alpont alatt 28 nemzetközi sportszövetség van felsorolva. Vigyázat, ez nem 28, hanem annál több sportágat jelöl. Az angol terminológia szerint ugyanis például a „vizes” sportok szövetsége közösen a FINA, ez alá tartozik önálló sportágként az úszás, a műúszás, a műugrás és a vízilabda.

E 28 sportágból választ ki a NOB végrehajtó bizottsága négyévente 25 úgynevezett törzssportot, amelyekről a közgyűlés már csak „csomagban” szavaz. Az gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a közgyűlés úgy döntsön, mind a 25-öt leveszi a programról. Tehát amely sport bekerül a „törzsbe”, az biztonságban érezheti magát.

Felvetődik a kérdés, ha 28 sport szerepel a listán, akkor miért csak egy, a birkózás „bűnhődött”, s nem három. Nos, a rögbi és a golf sincs a 25 kiválasztott között. Ám e két sport helyzete speciális, ugyanis 2016-ban debütálnak a játékokon, s új sportot egyből nem lehet levenni a műsorról. Az viszont túl korai lett volna, hogy egyből bekerüljenek a törzsbe. Ha a végrehajtó bizottság így döntött volna, akkor a birkózás mellett további két sportág részvétele is veszélybe került volna.

A birkózás azért duplán vesztes, mert átmenetileg a 28-as listáról is lekerült. Még sincs végleg veszve az ügye. Másik hét sporttal – a vusuval (egy küzdősporttal), a sportmászással, a görkorcsolyával, a fallabdával, a karatéval és a wakeboarddal, valamint az ezúttal közösen jelentkező baseballal és softballal – együtt „várólistán” van. A NOB végrehajtó bizottsága májusban e nyolc sportból javasol egyet a programba. A végső szót azonban a közgyűlés mondja ki szeptemberben.

A keddi határozat azt mutatja, a birkózás vesztett a népszerűségéből és a befolyásából, általános vélemény szerint ahhoz azonban még kellően erős, hogy e nyolc sport közül az első legyen. Londonban például 19 nemzet sportolói szereztek érmet a 18 (7-7 szabad- és kötöttfogás, 4 női) birkózó versenyszámban. E 19 nemzetnek aligha áll érdekében, hogy a birkózás lekerüljön a műsorról.

A birkózás osztályozóra kényszerül, de jók az esélyei a bennmaradásra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.