A találkozó jelentős részében szoros volt az állás, az 54. percben azonban már 26-22-re is vezetett Skaliczki László vezetőedző együttese. A hajrában aztán már nem voltak képesek betalálni a Tisza-partiak, miközben a vendégek három gólt is lőttek.
A nyolcaddöntős csapatok közül a Szeged jutott tovább a legkevesebb ponttal (6), míg a Kielce a 24-es csoportkörben egyedül volt százszázalékos, így egyértelműen a párharc esélyesének számít. A vendégeket szépszámú szurkolósereg kísérte el. Kapkodva kezdett mindkét együttes, több lehetőség is kimaradt. Aztán beindultak az átlövők, és felváltva estek a találatok. A 10. percben tört meg a ritmus, Vadkerti indulásával 5–3 lett az állás, ám pillanatok alatt egyenlített a rivális. Prodanovic dupláját követően időt kértek a lengyelek.
Változatlanul jól „pörgött” a Tisza-parti alakulat, de amikor 9–7-nél emberelőnybe került, Larholm büntetőt rontott, Czinát pedig kiküldték. Mindkét oldal egyre többet cserélt, a Kielce pedig megkezdte a felzárkózást. A 23. percben 11–11 lett az állás, ekkor Skaliczki időt kért. A folytatásban sikerült megint létszámfölénybe kerülniük a hazaiaknak, 13–11-re elléptek, ám a kiegészülő vendégek még a szünet előtt egyenlítettek. A csereként beállt Balogh gólja zárta a félidőt.
A fordulást követően felváltva potyogtak a gólok, mígnem Tomczak vezérletével 18–18-ra módosult az állás, ám a lélektanilag fontos vezetést nem sikerült megszereznie a Kielcének, amely két gyorsan bekapott gól után időt kért.
Visszajött a pályára a szegedi kezdősor, Mikler pedig egyre hatékonyabban védett, nyolc percig nem kapott gólt. A Kielce aztán a kétperces emberhátrányát 2–1-re megnyerte, Larholm pedig megint hétméterest rontott. Ezután jött egy újabb szegedi emberelőny, amelynek során már jobban összpontosított a hazai gárda (24–21).
Vadkerti extázisban játszott, labdákat szerzett, gólokat lőtt, a vállán vitte a csapatát. Ebben a kritikus szakaszban, emberhátrányban, 26–22-es hazai vezetésnél időt kértek a kielceiek, akik sérülés miatt elveszítették Lijewskit, igaz, a Szegedből pedig Sulc dőlt ki, ő a bokáját fájlalta.