Felháborító: magyar zászlót égettek román szurkolók

Magyar zászlót égettek a Rapid Bucuresti labdarúgócsapatának szurkolói a kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen – közölte kedden a Transindex.ro portál.

BuL
2013. 03. 19. 13:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar zászlót égettek a Rapid Bucuresti kolozsvári vendégszereplése alkalmával román szurkolók. A hír forrásaként megjelölt Stiridesport.ro portál fényképet is közölt arról, amint a lelátókat elválasztó drótkerítésre akasztott magyar zászló égni kezd, megjegyezvén hogy a bukaresti szurkolók a kolozsvári CFR zászlaját is meggyújtották a mérkőzés elején.

A Kolozsvári Vasutast elsősorban tulajdonosa, Pászkány Árpád miatt tekintik magyar csapatnak, de az is az együttes magyar kötődéseit jelzi, hogy a törzsszurkolói olykor magyarul is eléneklik a csapatot biztató rigmusokat.

A csapat honlapján feltüntetett 37-es játékoskeretben egy magyarországi, a régóta sérülésekkel bajlódó Vass Ádám, és két erdélyi magyar játékos, Sepsi László és Veres Szilárd szerepel. A csapat gerincét Portugáliából és Dél-Amerikából igazolt játékosok adják.

A mostani sorozatban is Bajnokok Ligája-résztvevő CFR vasárnap a Ferencvárossal játszik barátságos találkozót – ez lesz az Albert Stadion búcsúztatója.

A magyar válogatott szurkolóit tömörítő Facebook-oldalon már meg is kezdődött a szervezkedés a zászlóégetés kapcsán. Az akciózók arra kérik az embereket, hogy juttassanak el a FIFA-hoz egy angol nyelvű tájékoztató levelet, mely röviden összefoglalja, mi is történt a hétfői meccsen. A fordítás itt olvasható:

„Kedves FIFA, UEFA, Román Labdarúgó Szövetség,

2013. március 18-án román szurkolók felgyújtottak egy magyar zászlót a CFR Cluj-Rapid Bukarest mérkőzésen. A történtekről írásbeli feljegyzés és fotó is készült. Várjuk a FIFA, az UEFA és a Román Labdarúgó Szövetség lépéseit a rasszista, gyűlöletkeltő cselekmény kapcsán.”

Pénteken zárt kapus mérkőzésen fogadja a magyar válogatott Romániát világbajnoki selejtezőn.

Felgyújtották a magyar zászlót

Fotó: Stiridesport.ro

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.