A bennmaradásért játszanak a magyarok a Davis Kupában

A világranglistán top 100-ban lévő Gilles Müllerrel felálló luxemburgi csapat ellen mérkőzhet a magyar férfi teniszválogatott.

KG
2013. 04. 03. 13:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hornok Miklós szövetségi kapitány a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, elégedett az Elektromos Csarnokban kialakított remek szőnyegfelülettel, amely jó állóképességet kíván, és hosszú labdameneteket láthat majd a közönség.

„Mindkét csapat a legerősebb összeállításában lép pályára” – mondta a kapitány, jelezve: az egyeseket Balázs Attila és Fucsovics Márton játssza, párosban pedig vagy kettejüket, vagy Fucsovicsot és Gödry Leventét nevezi. Az ellenfélről szólva hozzátette: Müller mentálisan nem annyira erős, de ezzel együtt kiváló játékos, a többiek viszont más kvalitásúak.

Balázs Attila a közelmúltban salakos versenyeken játszott, de elismerően beszélt a budapesti DK-párharc borításáról, a jövő héten már Kínában szereplő Fucsovics pedig elmondta, hogy Franciaországban is hasonló felületen edz. A vendégek válogatottját vezető Jacques Radoux kifejtette, amikor legutóbb Magyarországgal találkoztak, akkor ők nyertek, és bízik benne, hogy ezúttal is így lesz. Müller várhatóan három meccset játszik majd.

A hazai együttest az ATP-rangsorban 248. – és az előző körben, Moldovában nem szerepelt – Balázs Attila, továbbá Fucsovics Márton (381.), Filipenko Viktor (773.) és Gödry Levente (1070.) alkotja. Februárban, az idei DK első fordulójában Hornok Miklós együttese 3-2-es vereséget szenvedett Moldovában, így a pénteken 14, szombaton 13, vasárnap pedig 11 órakor kezdődő mostani párharcban a csoportban maradásért küzd. A nyitókörben a bosnyákokkal szemben 4–1-re alulmaradó luxemburgiak éljátékosa, Müller jelenleg a 68. helyen áll a világranglistán.

A magyarok legutóbb 11 éve játszottak Luxemburggal, amikor 4-1-re kikaptak, előtte azonban 1962-ben és 1971-ben is 5–0-ra nyertek. Budapesten ezt megelőzően utoljára 2007-ben került sor DK-csatára, akkor a magyar válogatott 4–1-re kikapott Monacótól a Római Teniszakadémián. A magyar–luxemburgi párharc sorsolása csütörtökön 13 órakor lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.