Győzelemmel búcsúzott válogatottunk

A magyar válogatott utolsó, szombati mérkőzésén 1–0-ra legyőzte a japán csapatot a Papp László Sportarénában rendezett divízió I-es jégkorong-világbajnokságon.

PR
2013. 04. 20. 19:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazaiak már az 5. percben vezetést szereztek Sofron István révén, míg a folytatásban a kapusok jeleskedtek. Főleg a magyarok voltak mezőnyfölényben, ám Rajna Miklósnak is sok védenivalója volt. A bronzérem az előzetes erőviszonyok alapján reális – hiszen a feljutó kazah és olasz együttes előrébb van a világranglistán –, még akkor is, ha ezúttal sikerült legyőzni a torna győztesét.

Mivel a kazahok legyőzték az olaszokat, a zárómérkőzésnek a bronzérem volt a tétje, nem a feljutás. A rajt negyedórát késett, mert a bemelegítés alatt betört az egyik védőplexi, és ki kellett cserélni. Magyar emberelőnyös góllal indult a mérkőzés, Sofron saját korongjára robbanva lőtt a volt NHL-es Fukufudzsi lábvédői között a kapuba. Lassan tértek magukhoz a vendégek, akik előbb a kapuvasat, majd Rajna kapust tesztelték. A hazai mezőnyfölény nem hozott újabb gólt, sőt, Mihály kiállítása alatt megint a magyar hálóőrnek volt munkája.

A szünet után a torna All Star-csapatába beválasztott Mihály tűnt fel ismét, de most a ziccereivel, amelyek végül kimaradtak. Mindkét együttes nagy erővel támadott, ám a védelmek és a kapusok állták a rohamokat. Hári és Szélig kiállítását sikerült túlélnie a magyaroknak, akik így minimális előnnyel várhatták a zárófelvonást.

Az utolsó játékrész elején kimaradt egy hazai emberelőny, majd Nagy Krisztiánt küldték ki, a hajrában pedig izgalmas pillanatok adódtak Rajna kapuja előtt, de az eredmény végül nem változott.

A közönség a végén állva tapsolta meg a játékosokat, akik szemmel láthatóan örültek annak, hogy ebben az erős mezőnyben megszerezték a harmadik helyet.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány: „Összességében elégedett vagyok a vb-n nyújtott teljesítménnyel. A koreaiak elleni egy-másfél harmad nem volt jó, ez vereséget ért, akárcsak az, hogy az olaszoknak nem tudtunk elég gólt ütni. Ez a feljutásba került. A védelem az utolsó három mérkőzésen remek volt, akárcsak a kapusteljesítmény és a csapatmunka. A fiúk a hazájukért, a büszkeségért játszottak, és nagyon köszönjük a szurkolók odaadó támogatását.”

Előzőleg a kazahok 3–0-ra legyőzték az olaszokat a Papp László Arénában zajló divízió I/A világbajnokság szombati zárónapján. A magyarok csak abban az esetben tarthatták volna meg feljutási reményeiket, ha a kazahok kikaptak volna.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.