Lanzafame alakításai győzelemhez segítették a Honvédot

A vendég Budapest Honvéd hátrányból fordítva 2-1-es győzelmet aratott a Kaposvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

TK
2013. 04. 12. 17:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A forduló nyitómérkőzésének első félidejében egyértelműen a kaposváriak irányították a játékot. A házigazda több nagy helyzetet kialakított, a vezetést is megszerezte a jó formában lévő Waltner góljával.

A térfélcsere után nagyot változott a játék képe, ekkor már az történt a pályán, amit a fővárosiak akartak. A Honvéd Tchami büntetőjével egyenlített, amit Lanzafame harcolt ki, majd a Juventust is megjárt játékos szabadrúgása után előnybe került. A somogyiak küzdöttek az egyenlítésért, de Oláh tizenegyest hibázott, így a kispestiek végül – második félidei játékuknak köszönhetően – elvitték a három pontot Kaposvárról.

OTP Bank Liga, 23. forduló:
Kaposvári Rákóczi – Budapest Honvéd 1-2 (1-0)
Kaposvár, 2000 néző, v.: Berger
gólszerzők: Waltner (15.), illetve Tchami (60., 11-esből), Lanzafame (67.)
sárga lap: Kovács O. (66.), illetve Ignjatovic (31.), Baráth (44.), Tandia (72.)

Kaposvári Rákóczi: Hajdúch – Okuka, Kovács O., Hegedűs, Jánvári (Vrucina, 86.) – Pavlovic, Oláh (Haruna, 79.), Safaric, Pedro (Horváth T., 74.), Balázs B. – Waltner

Budapest Honvéd: Kemenes – Ikenne-King (Tandia, 62.), Lovric, Ignjatovic, Baráth – Nagy G., Diarra, Hidi (Ivancsics, 33.) – Tchami, Délczeg (Bobál G., a szünetben), Lanzafame

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.