Németországban folytatja a Debrecenből elbocsátott edző

A következő szezontól Gyöngyösi András lesz a német vízilabda-bajnokságban szereplő Spandau 04 vezetőedzője.

TK
2013. 04. 12. 17:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A berlini klub honlapja pénteken számolt be a hírről, látványos igazolásnak minősítve a 45 éves magyar szakember megszerzését. Peter Röhle menedzser azt mondta: a következő idényben amellett, hogy meg akarják nyerni a hazai bajnokságot és kupát, a Bajnokok Ligájában is szeretnének ismét jó eredményeket elérni.

Gyöngyösi pályafutását bemutatva kiemelik, hogy egyike volt annak a három jelöltnek, akik közül januárban kikerült a magyar férfi válogatott új szövetségi kapitánya, korábban pedig a Ferencvárosnál, a Szegednél és legutóbb a Debrecennél dolgozott. Játékosként 240-szer szerepelt a válogatottban és kilenc évig Olaszországban légióskodott.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy szeptembertől a Spandau edzője lehetek. Magyarországon és Európában is nagyon jó a klub hírneve” – idézte a honlap Gyöngyösi Andrást.

A Wikipédia szerint a Wasserfreunde Spandau 04 a legsikeresebb német vízilabdaklub, 1904-ben alapították. A német bajnokságot 31, a német kupát pedig 27 alkalommal nyerte meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.