A klubvezetés és a távozó szakember nem kívánta részletezni az azonnali válás okait, mint ahogyan az sem ismert még, hogy ki foglal helyet a váciak kispadján a rájátszás további mérkőzésein – zárul a közlemény.
Az már korábban nyilvánosságra került, hogy a mesteredző a nyártól az élvonalbeli Gyöngyös férfi gárdájának irányítását veszi át, ugyanakkor Vácra kétéves szerződéssel Konkoly Csaba, a korábbi győri és fehérvári tréner érkezik.
Április 2-án a címvédő Győr hazai pályán 23 gólos különbséggel verte a Vácot a női kézilabda NB I elődöntős párharcának első mérkőzésén, így a visszavágó csupán formalitásnak tűnik. A mérkőzésen már nem lépett pályára a csapat vezéregyénisége, Tápai Szabina, aki sajtóértesülések szerint kisbabát vár.