Egész Magyarország úszni fog

Valamennyi megyeszékhelyen és más, kisebb városokban is ingyen nyitják meg kapuikat az uszodák, strandfürdők június 22-én, a magyar úszás napján Magyarországon.

NT
2013. 05. 02. 17:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) kezdeményezése ténylegesen országos eseménnyé terebélyesedhet, azon a csütörtöki összejövetelen derült fény, amelyet a MÚSZ-ban tartottak a települések képviselői Gyárfás Tamással.

A MÚSZ elnöke elmondta, hogy a június 22-i rendezvénysorozatnak, mely napon ingyen lehet ismerkedni a különféle vizes sportágakkal, Balatonfüred lesz a központi helyszíne. Itt a nyíltvízi Európa Kupa-viadal mellett tömegsporteseményt is lebonyolítanak, és bár elválasztott pályán, de az olimpiai bajnok Risztov Évával és társaival párhuzamosan úszhatnak majd mindazok a Balatonban, akik részt kívánnak venni a 2,5 kilométeres megmérettetésen.

A MÚSZ közleménye szerint Gyárfás Tamás hozzátette, csupán jelképes összegű lesz a nevezési díj – ellentétben a hasonló eseményekkel –, és egy hamarosan megszülető együttműködési megállapodásnak köszönhetően valamennyi résztvevő ajándékot is kap majd. Továbbá lehet gyűjteni az aláírásokat is, hiszen ott lesz a vízben a magyar úszóválogatott összes neves versenyzője, s a tervek szerint a vízilabdázók, illetve többen a közélet jeles szereplői közül is.

A szervezők szerint június 22-én valóban az egész ország úszni fog, és érvényesül a rendezvény szlogenje: „Mindenki vizes lesz!”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.