Az összesen nyolc ország részvételével megvalósuló Foci a barátságért nemzetközi programban hazánkat képviselő Vasas Kubala Akadémia U14-es csapata az előző év során korosztályának győztese lett a bajnokságban, 2012 őszén pedig a nemzetközi Intesa U14-es Labdarúgó Kupán, egyedüli magyar csapatként, 2. helyezést ért el, a döntőt az AC Milannal játszotta.
„Minden labdarúgónak és minden szurkolónak tisztelnie kell azokat az értékeket, amelyeket ez a program hangsúlyoz, éppen ezért örülünk annak, hogy részt vehetünk benne, az pedig külön elismerés az akadémiánknak, hogy a csapatunk az egész országot képviselheti a nemzetközi fórumon Londonban” – mondta Kovács Norbert, a Vasas Kubala Akadémia ügyvezető igazgatója.
A program által képviselt értékek fontossága miatt olyan nagykövetek álltak a Foci a barátságért mellé, mint Franz Beckenbauer, Magyarországon pedig Buzánszky Jenő. „A futballban nincsenek egyéni eredmények, ez csapatjáték, amelyben ugyanúgy egyenlő félként kell kezelni a társainkat, mint az ellenfél játékosait. Ezért is lehet ez a sportág kiváló eszköz ahhoz, hogy a fiatalokban is erősítsük egymás elfogadásának, a különböző kultúrák értékeinek tiszteletét” – mondta a legendás Aranycsapat hátvédje, aki a mai napig aktív szerepet vállal a sportéletben, így a foci népszerűsítésében is.
A Foci a barátságért programban részt vevő gyermekcsapatok Londonban fognak találkozni, ahol május 24–26. között, a Bajnokok Ligája-döntő előtt rendezik az Első Nemzetközi Foci a Barátságért Gyermekfórumot. A Vasas Kubala Akadémia U14-es csapata mellett az Egyesült Királyság, Németország, Oroszország, Szerbia, Bulgária, Szlovénia és Görögország 10–16 éves labdarúgói vesznek részt a rendezvényen. A magyar csapat tagjai a program során olyan híres klubok ifjúsági csapataival találkozhatnak, mint a Chelsea, a Schalke 04, a Zenyit Szankt-Petyerburg és a Crvena Zvezda.
Az esemény célja, hogy a tolerancia, egyenlőség és egészséges életmód fontosságát erősítsék a tinédzserekben, amire a futball az egyik legalkalmasabb eszköz. A fórum során a fiatal sportolók futballsztárokkal együtt vitatják meg, hogyan lehet a Foci a barátságért programban kiemelt értékeket közvetíteni saját országaikban.