Kávéfőző segített a BL-sorsoláson

Az európai szövetség honlapjának beszámolójában az olvasható, hogy az első mérkőzést június 1-én 15.15-től, míg a másodikat 18.00 órától rendezik meg.

TK
2013. 05. 02. 11:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az európai szövetség honlapjának – a csütörtöki bécsi sorsolást követő – beszámolójában az olvasható, hogy az első mérkőzést június 1-én 15.15-től, míg a másodikat 18.00 órától rendezik meg, a helyosztókra másnap ugyanezekben az időpontokban kerül sor.

A sorsolás közben akadt egy kis malőr. A szervezők fokozni szerették volna az izgalmakat és ezért először a hazai csapat neveit húzták ki. A Kielce esetében minden rendben ment, de a második kihúzott piros golyót sokáig nem tudták kinyitni és ezért egy kávéfőzőt hívtak segítségük. Ennek a tárgynak köszönhetően a golyó megadta magát és a benne levő papírról felolvasták a Kiel nevét.

A négy résztvevő csapat közül egyedül a lengyel bajnok lesz újonc a négyes döntőben, a címvédő Kiel mellett a Barcelona 2011-ben megnyerte a sorozatot, míg a Hamburg szintén 2011-ben bronzérmes volt.

Férfi Kézilabda Bajnokok Ligája Final Four:
Vive Targi Kielce (lengyel) – Barcelona (spanyol)
THW Kiel (német) – Hamburg (német)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.