A „fizikai megfélemlítés” nem vezetett eredményre

A Chicago Blackhawks hatalmas csatában 3–1-re győzött a vendég Boston Bruins ellen, így összesítésben 3–2-re vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga döntőjében.

TK
2013. 06. 23. 7:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fantasztikus iramban kezdett mindkét csapat, hiszen a meccsnek az volt a tétje, melyikük kerül egyetlen sikerre a végső győzelemtől. Sorra alakultak ki a nagyobbnál nagyobb helyzetek, előbb a hazaiaktól Jonathan Toews, majd a túloldalon Milan Lucic találta el a kapuvasat. A két kapus, Corey Crawford és Tuukka Rask közben óriási védéseket mutatott be.

Közvetlenül az első szünet előtt Patrick Kane – aki a 2010-es finálét eldöntötte – egy szerencsés góllal vezetést szerzett: az elé pattanó korongot vágta közelről a kapuba.

A Bruins a folytatásban is sokkal többet ütközött, de ez a fajta „fizikai megfélemlítés” nem vezetett eredményre, sőt, Kane újabb villanásával már 2–0-ra vezetett a hazai gárda. További rossz hír volt a vendégeknek, hogy egyik legjobbjuk, Patrice Bergeron megsérült, és nem tudta folytatni a játékot. Később a Blackhawks kapitánya, a két gólpasszos Toews is kidőlt a sorból. Benne annyi erő maradt, hogy ne menjen be az orvosi szobába, hanem a cserepadon szorítson társaiért.

A harmadik harmad elején nagy nyomás nehezedett a chicagói kapura, és a szlovák Zdeno Chara – a világ legnagyobb lövőerejű játékosa – bombázott a kapuba. Az egyenlítés reményében kitámadott a Bruins, de emiatt a hátsó alakzata többször fellazult, így jöttek a hazai ziccerek, és Rasknak kellett bravúrokat bemutatnia.

A hajrában lehozta kapusát a 2011-es bajnok Boston, ám Bolland ezt kihasználva az üres kapuba lőtt messziről.

A hatodik mérkőzésre magyar idő szerint kedd hajnalban kerül sor Bostonban.

Döntő, 5. mérkőzés:
Chicago Blackhawks – Boston Bruins 31 (10, 10, 11)
gól: Kane (18., 26.), Bolland (60.), illetve Chara (44.)

A párharc állása: 3–2 a Chicago javára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.