– Francia Riviéra, dalmát tengerpart, esetleg Balaton?
– Ugyan, itthon pihentem Szombathelyen, kihasználtam ezt a kis időt, mert hétfőn már jelentkeztünk Székesfehérváron, aztán szerdán irány Tirol, az első nyári edzőtáborunk.
– Akkor nem sokat nyaralt
– Nem bizony. A bajnokság befejezése után még az U21-es válogatottal volt elfoglaltságom, lényegében ez az egy hét jelentette a kikapcsolódást. Rám fért, kisültek az égők, nem volt egyszerű a mögöttem hagyott idény, de már alig várom, hogy újra futballozhassak.
– A régi nagyok – Puskásék, Alberték – gondoltak egyet, és lementek a grundra a srácok közé focizni. Manapság ez már nem divat?
– Hát, nem Tudja, hogy van, az ember nem kockáztatja a munkaeszközét, a lábát. Annak a romantikus világnak – sajnos, vagy nem sajnos – vége.
– Ha már a profi világnál tartunk, másfél éve, hogy leszerződött – 2016-ig – a legprofibbnak tartott magyar klubhoz, a Videotonhoz. Milyen volt a nyitány, a 2012. januári marbellai edzőtábor?
– Csak addig izgultam, amíg pályára nem léptem, elő nem került a labda. Az már az én birodalmam, ott senkitől sem félek, szinte más dimenzióba kerülök. Amúgy nagyon rendesek voltak a srácok, bátorítottak, segítettek, különösen Álvaro Brachi, a szállodai szobatársam.
– És Paulo Sousa?
– Amíg ő volt az edzőnk, mindenhol, mindig vele foglalkozott a média, hiszen akkora sztár. És ő minden terhet levett a vállunkról.
– Csak ennyi?
– Dehogy! Mentalitásban eszméletlenül sokat tanultam tőle. És taktikában! Igazából tőle tanultam meg, mit jelent csapatban gondolkozni, csapatként mozogni a pályán. Meg a posztspecifikus felkészülés
– tessék?
– Hát az, hogy egy irányító középpályásnak mást kell csinálnia a pályán, mint – mondjuk – egy balbekknek.
– Most már értem. Mi volt a legnagyobb élménye a Videotonban? Vegyük a 2012–2013-as szezont.
– Most mondhatnám a Szuperkupa-meccset a Debrecen ellen, ahol a gólommal csikartuk ki a győzelmet, vagy ugyancsak a Loki elleni bajnokit, amikor két gólpasszt adtam, de nem. Nekem az Európa-liga volt a csúcs, az, hogy nyolc meccsen is szóhoz jutottam, és olyan játékosok ellen futballozhattam, akiket addig csak a tévében csodáltam. És ráéreztünk, hogy a Baselt is meg tudjuk verni idehaza, amelyet a Chelsea csak az elődöntőben búcsúztatott el.
(Ch. Gáll András)
A teljes interjút a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.
