Pars csúccsal győzött a Puskásban

Pars Krisztián 80 méter feletti eredménnyel nyert a Gyulay István Memorial versenyen. Ezen kívül is rengeteg kiváló eredmény született a budapesti viadalon.

csitK
2013. 07. 11. 12:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán rendezték a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat. A Puskás Ferenc Stadionban rendezett eseményre körülbelül 8000 ember látogatott ki.

A szombathelyi atléta a Puskás Ferenc Stadionban rajt–cél győzelmet aratott, mivel első dobásától kezdve vezetett. Legjobbját a negyedik sorozatban érte el, ekkor 80,73 méterig hajította a kalapácsot, megdöntve saját, tavaly felállított 79,74 méteres versenycsúcsát. A világranglista-vezető Pars fölényére jellemző, hogy további három érvényes dobásával is nyert volna: 78,63, 78,42, 79,08 méteres sorozattal kezdett, aztán jött a 80,73, majd két érvénytelen kísérlet.

Az olimpiai bajnok mögött a pekingi játékokon aranyérmes szlovén Primos Kozmus (77,98 m) végzett a második, a világranglistán második cseh Lukás Melich (77,72 m) pedig a harmadik helyen. Németh Kristóf 73,00 méterrel a hetedik lett.

A Vas megyei versenyző harmadszor győzött a Gyulai-emlékversenyen, s folytatta – immár 21 versenyből álló – diadalsorozatát. A viadal egyben a nemzetközi szövetség kalapácsvető-sorozatának is része volt, a magyar versenyző mostani sikeréért 2500 dollárt kapott.

A férfiak klasszikus távján, száz méteren a vb-címvédő jamaikai Yohan Blake nem állhatott rajthoz, de nyitott luxusautóval körbejárta a stadiont. Egy másik vb-győztes, a 2003-as aranyérmes, 37 éves Kim Collins ugyanakkor gondoskodott arról, hogy emlékezetes 100 métert lássanak a szurkolók. St. Kitts és Nevis büszkesége elképesztő rajt után végig vezetve győzött, ráadásul 10 másodpercen belüli, 9,99-es idővel.

A nők hasonló távjának világbajnoka, a viadal legnagyobb sztárja, az amerikai Carmelita Jeter a szezon elején sérülés miatt visszafogottabb teljesítményt nyújtott, ezúttal azonban bizonyította, hogy kezdi visszanyerni formáját, s a táv második felében hátrányból is szenzációsan futva nyert, 11,07 másodperces eredménnyel.

A férfiaknál 200-on a fiatal jamaikai tehetség, Warren Weir előzetesen 20 másodpercen belüli eredményt ígért, s mindössze két századon múlt, hogy nem tudta betartani vállalását, 20,01 másodperces ideje így is szenzációsnak nevezhető, és a Spiriev-féle pontszámítás alapján a verseny legértékesebbjének bizonyult.

110 gáton a vb-címvédő amerikai Jason Richardsonnak a tavalyi évvel ellentétben ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, miután egy századdal kikapott az ezúttal 13,27 másodpercet elérő, jamaikai bajnok Andrew Rileytól. A szám két magyar érdekeltje közül Baji Balázs 13,45-tel, egyéni csúcsától egy századdal elmaradva a negyedik lett, Kiss Dániel idei legjobbjával, 13,65-tel a hatodik.

Magyar szempontból szép sikert ért el a 800-as Kazi Tamás, aki ugyan csak hetedik lett a bombaerős mezőnyben, ám 1:46,08-as idejével világbajnoki szintidőt futott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.