Végre magyar lánynak tapsolt a Római népe

Babos Tímea nagy csatában jutott be a második fordulóba kedden a 235 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP női tenisztornán a Rómain.

BuL
2013. 07. 09. 20:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A budapesti Római Teniszakadémián zajló verseny legelőkelőbben jegyzett hazai játékosa – aki 115. a világranglistán – a szerb Aleksandra Krunic (148.) ellen lépett pályára, és a 33 perc alatt besöpört nyitószettet követően kisebb hullámvölgybe került. A második játszmában a két egyaránt húszéves játékos egy-egy brékkel jutott el a rövidítésig, amely a remekül mozgó riválisnak sikerült jobban. A döntő szettben aztán a magára találó soproni teniszező kétszer is elvette széteső ellenfelének adogatását, és végül magabiztosan nyert.

– Számítottam rá, hogy hosszú meccs lehet, és örülök, hogy összeszedtem magam a végére – mondta a 2 óra 29 perces küzdelem után Babos. – Sokat segített a közönség, és kellenek a WTA-pontok is ahhoz, hogy főtáblás lehessek majd a US Openen. Vannak problémák az önbizalmammal, ettől a győzelemtől remélhetőleg felszabadultabban játszom majd.

Egyesben a négy főtáblás magyarból Babos és a szabadkártyával indult Bukta Ágnes (433.) jutott be a legjobb 16 közé. Előbbi a 7. helyen kiemelt spanyol Maria Teresa Torro-Florral (71.), míg utóbbi a harmadikként rangsorolt román Simona Haleppel (30.) találkozik a második körben.

Az első helyen kiemelt cseh Lucie Safarova mindössze egyetlen játékot nyerve búcsúzott kedden a 235 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP női salakpályás tenisztorna első fordulójában. A világranglistán 29. játékost a 161 hellyel (!) mögötte álló orosz Valerija Szolovjeva verte meg 1 óra 2 perc alatt.

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos Tímea–Krunic (szerb) 6:3, 6:7 (5-7), 6:3
Cadantu (román)–Mayr-Achleitner (osztrák) 6:0, 6:1
Kovinic (montenegrói)–Konta (brit) 6:2, 3:6, 6:2
korábban:
Anna Tatisvili (grúz, 8.)–Jani Réka Luca 6:3, 6:4
Petra Martic (horvát)–Lukács Vanda 6:3, 6:0
Hlavackova (cseh)–Cornet (francia, 2.) 6:4, 6:2
Scheepers (dél-afrikai, 6.)–Honcova (szlovák) 6:4, 6:1
Meusburger (osztrák)–Van Uytvanck (belga) 6:0, 6:2
Peer (izraeli)–Knoll (svájci) 6:2, 6:2

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.