A női versenyeket szervező WTA honlapja szerint az első helyen kiemelt Babosék a szombati döntőben két szettben győzték le a másodikként rangsorolt Olga Govorcova, Mandy Minella fehérorosz, luxemburgi párost. A találkozó 1 óra 4 percig tartott, a magyar–kazah duó játszmaveszteség nélkül nyerte meg a versenyt, s ez volt a soproni játékos idei ötödik tornagyőzelme párosban.
Babos Tímea elégedetten nyilatkozott teljesítményéről. „Végig jól játszottam, jól ritörnöztem, élveztem a meccset. Jó lenne még párszor együtt játszani Szlavával, jól működött a párosunk” – nyilatkozta honlapján a 20 éves magyar, aki a jövő héten a kínai, kantoni versenyen indul, és párosban éppen Govorcova lesz a társa.
Babos idén a hatodik fináléját vívta párosban: legutóbb augusztus elején, a holland Michaella Krajicekkel a szucsoui tornán diadalmaskodott, korábban éppen Minella oldalán Bogotában és Marrákesben, a japán Date-Krumm Kimikóval pedig Monterreyben győzött, míg Hobartban elvesztették a döntőt Minellával.
Eredmények:
páros, döntő:
Babos, Svedova (magyar, kazah, 1.) – Govorcova, Minella (fehérorosz, luxemburgi, 2.) 6:3, 6:3
egyes, döntő:
Jovanovski (szerb, 1.) – Govorcova (fehérorosz) 4:6, 7:5, 7:6 (7-3)