„Részben már igénybe veszünk terapeutákat a trauma feldolgozására: kórházban lévő játékosainkat naponta látogatják az intézmények által kirendelt pszichológusok, köszönöm a segítségüket a lelki sérülések feldolgozásában. A klub mellett is dolgozik majd pszichológus: pénteken egyeztetünk a Győri ETO-nál is tevékenykedő szakemberrel, Csernus Imrével – őt kértük meg, hogy segítsen nekünk. A játékosaink szeretnék folytatni, üzenni szeretnének elhunyt edzőiknek, Csernus doktornak viszont az ütemezést kell majd meghatároznia a visszatéréseknél” – mondta el a győriek klubelnöke.
Fűzy András hozzátette: „Mi sportklub vagyunk, ez a hivatásunk. A szurkolóink és a játékosaink csakis a kosárlabdázás folytatásával tudják feldolgozni azt a traumát és tragédiát, ami az elmúlt napokban ért minket. Ráadásul a magyar és a nemzetközi sportvilág is egyöntetűen mellénk állt, részvétével és segítségnyújtással. Derűs embereket vesztettünk, akiket rengetegen szerettek.”
„Nagyon erős a közösségünk: egyetlen játékosunk nem ült a buszon, mert őt elengedtük Amerikába, de szabadsága letelte előtt rohant vissza a lányokhoz és már naponta kétszer edz, egyelőre egyedül. A lábfejét elvesztő Natasa Kovacsevicset most hazaszállítják rehabilitációra Szerbiába, de már ő is jelezte, hogy néhány hét múlva az első útja ismét Győrbe vezet, mert látni akarja a társait, együtt lenni velünk” – jelezte Fűzy András.
Csernus doktor is segíti a győri kosárlabdacsapatot
Pszichiáter és pszichológusok segítik a buszbalesetet szenvedett győri kosárlabdázók traumájának feldolgozását.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!