Vettel végzett az élen

A Red Bull német pilótája rajt-cél győzelmet aratva nyerte meg a vasárnapi Forma–1-es olasz nagydíjat Monzában.

WA
2013. 09. 08. 13:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sorozatban három vb-címet nyert 26 éves versenyző mögött legfőbb riválisa, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) ért célba a második helyen, míg a dobogó legalsó fokára az év végén a Formula–1-ből visszavonuló Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája állhatott fel.

Vettel a szezon utolsó európai GP-jén aratott sikerével – amely pályafutása 32., idei hatodik futamgyőzelme volt – 53 pontra növelte előnyét a vb-pontversenyben Alonsóval szemben.

A rajtot – felhős, hűvös időben, de száraz pályán – Vettel, Webber, Felipe Massa (Ferrari) és Alonso is remekül kapta el, a német címvédő megőrizte az első helyet, Massa azonban megelőzte Webbert, Alonso pedig a harmadik helyről startoló Nico Hülkenberget (Sauber). Az első kör végén így Vettel, Massa, Webber, Alonso, Hülkenberg volt az első öt sorrendje.

Alonso a harmadik kör elején elment Webber mellett, majd a nyolcadik kör kezdetén Massát is lehagyta, s igyekezett üldözőbe venni az élen álló Vettelt. A különbség kettejük között azonban nem csökkent, nagyjából hat másodperc volt hosszú körökön keresztül.

Az élmezőnyben a 23. körig nem történt változás, ekkor Vettelt és Webbert is kihívta kerékcserére a Red Bull, egy körrel később Massa is kint járt a boxban, s Webber mögé ért vissza a pályára. Alonso autóján a 27. kör végén cseréltek kerekeket, a kétszeres vb-győztes spanyol Vettel mögé, a második helyre sorolt vissza a mezőnybe. A 30. körben Vettel, Alonso, Webber, Massa, Hülkenberg volt az első öt sorrendje.

A leintésig az élmezőnyben már nem történt változás, a középmezőnyben azonban több csata is folyt a pontszerző helyekért. A harmadik helyről startoló Hülkenberg remek versenyzéssel az ötödik pozícióban ért célba a gyengélkedő Sauberrel, így saját maga és csapata idei legjobb eredményét érte el.

Az idényből még hét futam van hátra, a következő GP-t két hét múlva, Szingapúrban rendezik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.