Eredmény, Bajnokok Ligája, főtábla, 2. forduló:
ZF-Eger – CNA Barceloneta (spanyol) 5-11 (3-4, 0-1, 0-4, 2-2)
a magyar csapat góldobói: Bátori 2, Salamon, Graham, Kovács 1-1
A Bitskey-uszodában kezdés gyanánt három akció zárult eredménytelenül egri részről, a harmadik spanyol támadás viszont góllal ért véget (0-1). Az „ellenpróba” végén megtört a jég: Salamon Ferenc emberelőnyből egyenlített, majd a hazaiak ifjú világbajnoka, Bátori Bence már-már nulla szögből talált be remek kapáslövéssel (2-1). Aztán az Eger került emberhátrányba, amit ki is használt a Szirányi Balázs személyében ex-ferencvárosi centert is foglalkoztató rivális, sőt a vezetést is visszavette, amikor újfent Bátori villant (3-3). A negyed zárásaként azonban megint a spanyolok lőttek gólt (3-4).
A második nyolc perc fele pörgött le, amikor elhibázott hazai helyzeteket követően 5-3-ra húztak el az emberelőny kínálta eséllyel jól élő vendégek. Az Eger támadójátéka ugyanakkor továbbra is gyenge volt, csak kapufákig jutott, s közelebb kerülnie nem sikerült a nagyszünetig. Mi több: a harmadik negyedet spanyol találat vezette fel (3-6), s miközben Gerendás György legénysége változatlanul gyengélkedett, az ellenfél egyre magabiztosabbá vált, s hatgólosra hizlalta előnyét (3-9).
A befejező játékrészre sajnálatos módon már csupán annyi feladata maradt az egri alakulatnak, hogy elviselhetőbbé tegye a kudarc mértékét. Ezt a törekvését sem övezte azonban siker, mivel hazai medencében különösen csúnya, 11-5-ös vereség lett a vége. Gerendás György vezetőedző értetlenkedve nyilatkozott a történtek után: „Ezt a teljesítményt nem lehet értékelni... Ennyire dekoncentráltnak, fásultnak, akarat nélkülinek még nem láttam a csapatomat.” A BL-főtábla harmadik csoportfordulójában az Eger a horvát Jug Dubrovnik vendége lesz december 18-án.
Csúnyán elpáholták a magyar bajnokot
A nyitófordulóban elszenvedett vereség után másodszor is kikapott hazai medencében az Eger.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!