Pajkos János, a „nyalókás tréner” (a kispad mellett állva-ülve, feszültségoldó gyanánt mindig elszopogatott egy nyalókát – a szerk.) a Balmazújváros szakmai igazgatójaként a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, hogy sok szép emléke van az edzői pályáról. Bár a Debrecen nyert vele Magyar Kupát, a hajdúsági csapattal a kiesést nem tudta elkerülni. Ehhez hozzátette, hogy az egyik vidéki rivális sorra vette meg a meccseket.
„Debrecenben csodálatos nyolc évet töltöttem. Mármint az utánpótlásnál. Olyan gyerekekkel dolgozhattam, mint Tisza Tibi, Máté Péter és még sorolhatnám. Sorra nyertük meg a korosztályos bajnokságokat, nemzetközi kupákat, és előfordult, hogy évente négyszer mentünk Olaszországba, annyi meghívásunk volt. Aztán rosszul ment a Lokinak, a csapat szenvedett, következett az edzőváltás, és én kéznél voltam, lehetőséget kaptam. Voltak jó meccseink, de a szezon végén kiestünk. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy az egyik vidéki riválisunk, csapatnevet most szándékosan nem mondok, sorra vette meg a meccseit. Ez nem vádaskodás, hanem tény. Utólag elmesélték” – tette hozzá az egykori szakvezető.
Miután tulajdonosváltás volt a csapatnál, a szakembernek is mennie kellett. A Diósgyőr pedig lecsapott Pajkosra, aki érdekes tapasztalatokkal gazdagodott a borsodi megyeszékhelyen. „Olyan volt az akkori vezetőség, mint valami pénzszivattyú. Hiába segített az önkormányzat, hiába segítettek a szponzorok, a támogatók, az összes pénz szőrén-szálán eltűnt. Nem véletlen, hogy az akkori ügyvezető hosszú ideig járt a bíróságra. Nehéz jelzőket találni rá, mi ment akkor a DVTK-nál, s hogyan tették tönkre a klubot. A játékosok szó szerint éheztek, némelyiküket kipenderítették az albérletéből, mert nem tudta fizetni, nekem sem volt maradásom.”
Pajkos János nem hagyta szó nélkül az utánpótlásképzést, keményen odaszólt az edzőknek: „A jelenlegi edzőgarnitúra, persze tisztelet a kivételnek, képtelen átadni a fanatizmust, a sportágszeretetet és a tudást a kissrácoknak. ( ) Minek mellébeszélni? Azokat teszik oda a klubok utánpótlásedzőnek, akik fillérekért vállalják el ezt a munkát, akik az alapkövetelményekkel sincsenek tisztában, s akik nem alkalmasak a gyerekek nevelésére. Merthogy az is fontos. Én annak idején hétfőnként elkértem a játékosaim ellenőrzőjét, aki rosszul állt vagy intőket kapott, hazazavartam. Aztán az is előfordult, hogy megtanítottam őket nyakkendőt kötni, rábeszéltem őket versek, könyvek olvasására. Tudomásul kell venni, hogy az edző majdnem olyan, mint a szülő.”
