A legegyenesebb az lett volna a FIFA részéről, ha úgy állítják össze a 2014-es vb kalapjait, hogy sorban leveszik a világranglistáról az együtteseket, és összeáll a 4-szer 8 csapat négy kalapba. Az első kalap összeállításakor mondjuk még következetesek voltak az öltönyös úriemberek, hisz a FIFA-rangsor döntött a bennük szereplő nevekről, kivéve persze Brazíliát, amely szégyenszemre most is „csak” tizedik – de hát házigazda. A 2-es, 3-as, 4-es számjeggyel ellátott kalapot egész egyszerűen földrajzi szempontok alapján próbálták létrehozni, így viszont lett egy dél-amerikai–európai, egy dél-amerikai–afrikai, egy európai és egy „világkalap”. Így persze sok olyan párharc létrejön majd, amit csak négyévente láthatunk – a selejtezőket kontinensenként játsszák –, de a sorsolás igazi varázsa is elvész.
Nem annyira ismert tény, hogy bázisnak az októberi világranglistát vették, egyszerűen azért, mert novemberben négy európai csapat pontszáma jelentősen növekedhetett a pótselejtezőn, míg a többiek jórészt barátságos meccseket játszottak. Olaszország és Portugália nyilván örült volna egy novemberi bázisnak, míg Belgium és Svájc megúszta – a legelőkelőbb kalapból várhatják a magyar idő szerint 5-kor sorra kerülő brazíliai sorsolást.
Aki figyel, látja, hogy a második kalapban eggyel kevesebb, a negyedikben eggyel több országnév van, ezért első lépésként áttesznek egy 4. kalapos európait a 2-es kalapba, akinek a sorsolás szabályai szerint jöhet is egy nagyágyú Dél-Amerikából (a házigazda Brazília, a Messivel felálló Argentína, vagy a 2010-es elődöntős Uruguay), hacsak nincs akkora mázlija, hogy Kolumbiát kapja.
A sorsoláson már biztos az A csoport első kiemeltje, Brazília, s övéké a június 12-i nyitómeccs is – ezt a műfajt ismerik, 1998-ban Skóciát verték 2–1-re, akkor még a címvédőé volt a vb-indítás privilégiuma.
S hogy kikkel találkozunk magán a golyóhúzogatáson? A FIFA-főtitkár Jerome Valcke irányítja a húzás folyamatát, a műsort pedig két brazil színész vezényli majd a Costa do Sauipéban felállított sátorban. A sorsoláson a nyolc világbajnok nemzet nem akárkikkel képviselteti magát sorsolóként. A németek Lothar Matthäust, az argentinok Mario Kempest, a spanyolok Fernando Hierrót, az olaszok Fabio Cannavarót, a franciák Zinedine Zidane-t, Uruguay Alcides Ghiggiát, az angolok Geoff Hurstöt, a hazaiak pedig a sorsolástól félő Pelé helyett Cafút biztosítják a rendezvényre.