Valamelyest enyhült az ausztrál nyár szorítása, s ezzel a hőség is Melbourne-ben, a hangulat azonban az egyre nagyobb tét hatására fokozódott az év első tenisz Grand Slam-tornáján. A férfiak menői jobban megbirkóztak ezzel, hiszen az első nyolc kiemeltből hét biztosította a helyét a negyeddöntőben, csak a 2009-es US Open-első Juan Martin del Potro esett ki korán. Hétfőn a világelső Rafael Nadal, a négyszeres itteni győztes (2004, 2006, 2007, 2010) Roger Federer, a háromszor (2010, 2011, 2013) döntőzött Andy Murray, valamint a bolgár Grigor Dimitrov lépett tovább.
Utóbbi a nyilvánvaló kakukktojás, a 22-es pedig csapda helyett sokkal inkább a szerencseszáma. Ennyi éves, ezt a pozíciót foglalja el a világranglistán, s ezen a helyen emelték ki. Eddig négy győzelmet aratott, legutóbb a Del Potrót korábban kivert spanyol Roberto Bautista-Agut ellen, s életében először jár ilyen magasságokban GS-versenyen, eddigi legjobbja a tavalyi Roland Garros harmadik köre volt. Most viszont megadatik neki, hogy már a nyolc között a világelső Nadallal találkozzon, akivel az eddigi három meccsükön nem bírt, viszont mindig játszmát csent tőle.
Az elsőnek rangsorolt spanyol klasszis a nyolcaddöntőben három játszmás, mégis kőkemény derbin verte Nisikori Kejt. A japán játékos ötödször bukta el a találkozójukat, de most mind a három bő egy órás szettben megszorongatta a favoritot, kétszer csak a rövidítésben adta meg magát. De végül megadta... „Nisikori szerintem szenzációs meccset játszott, csak néhány pillanatot hagyott ki, s ekkor hibázott párat, ezeket kellett kihasználnom. Egyébként agresszív volt és támadó szellemű, le a kalappal előtte” – méltatta sportszerűen a legyőzöttjét Nadal.
Federer ennél magabiztosabban, 1 óra 48 perc alatt felülmúlta a 2008-ban finalista Jo-Wilfried Tsongát, aki ellen eddigi meccseiken 10-4-re vezet, de legutóbb, a tavalyi Roland Garroson kikapott tőle. Most viszont nem, maga az érintett svájci klasszis szerint azért, mert „szerintem igazán jól játszottam, Jo-Willie ellen eleve a legjobbamra kell törekedni, különben kikapok”. Az összesen 72. meccsgyőzelmével melbourne-i csúcstartó Federer a nyolc között a tavalyi wimbledoni bajnok Andy Murrayvel találkozik. Az ősszel hátműtéten átesett skót kiválóság a szerencsés vesztesként főtáblára került francia Stéphane Robertet múlta felül négy szettben.