– Egy magyar asztalitenisz-szakosztály hogyan veheti fel a versenyt eredményességben Hosszú Katinkával vagy a Győr női kézilabda-csapatával?
– Először is az almát nehéz összehasonlítani a körtével, másodszor pedig a magyar asztalitenisz nem szokott efféle elismerést kapni, fajsúlyos dolognak kell történnie ahhoz, hogy felférjünk egy ilyen listára. Nagy öröm számunkra, hogy bár az egyéni és csapateredmények mellett a válogatásban sportdiplomáciai sikerek is helyet kaptak, csupán két várost említettek meg név szerint: Győrt és Budaörsöt, ez komoly városmarketing-tevékenységet jelent.
– Mennyire volt sima az út az idézett Bajnokok Ligája-döntőig?
– Egyrészt tizenhat éves fejlődési folyamatról beszélünk, amelynek hangsúlyos állomása, hogy a női csapatunk 2011-ben megnyerte a magyar bajnoki címet, így először indulhatott a BL-ben. A döntőbe már a második évben bejutottunk, s játékosaink remek formájának és egy kis szerencsének köszönhetően értékes skalpokat gyűjtöttünk be, például a papíron nálunk jóval erősebb, címvédő Berlin csapatát is legyőztük.
– Mi a következő célkitűzésük?
– Versenysport-egyesületként számunkra rendkívül fontos a megfelelő utánpótlásbázis, ezért egy magyar viszonylatban egyedülálló iskolai programot indítottunk el, melyben jelenleg kétszázhatvan gyerek pingpongozik. Sokak szerint az utánpótlás elsősorban mennyiségi kérdés, ahol arra kell törekedni, hogy minél több gyerek sportoljon, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerekeknek kézzelfogható példaképekre van szükségük, akikkel találkozhatnak, játszhatnak, akiknek szurkolhatnak. Olyan attitűdöt szeretnénk kialakítani a fiatalokban, hogy úgy érezzék: ha nagy elszántsággal űzik ezt a sportot, Európa-szerte eredményes játékosok lehetnek. Reméljük, hogy a projektünk felkelti az országos szakszövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság érdeklődését is, mivel a szülőktől, gyerekektől, tanároktól pozitív visszajelzéseket kapunk.
– Maholnap fennállásának kilencvenedik évfordulójához érkezik a Budaörsi Sport Club. Mivel készülnek a jeles alkalomra?
– Olyan sportnapot rendezünk, ahová Budaörs testvérvárosainak képviselőin kívül az elmúlt esztendők szorosan hozzánk kötődő játékosait, edzőit, sportvezetőit hívjuk ünnepelni, azokat, akik nélkül ma nem tartanánk itt.