Mint az közismert, Karl Erik Böhnnél, a magyar válogatottal 2012 decemberében Európa-bajnoki bronzérmet nyert norvég szakembernél tavaly januárban diagnosztizálták a leukémiát, és decemberben vált nyilvánvalóvá, hogy betegsége gyógyíthatatlan, így már nem térhet vissza a nemzeti együttes élére. Hiányában 2013 tavaszán és nyarán gyakorlatilag nem funkcionált a válogatott – ősszel Hajdu János ideiglenesen átvette pozícióját, és vb-negyeddöntőbe jutott együttesével –, ez a luxus azonban idén megengedhetetlen. Már csak azért is, mert az esztendő végén magyar–horvát közös rendezésű Eb következik, amelyre kis túlzással már holnap meg kellene kezdeni a felkészülést.
Ennek tudatában a szövetség, az MKSZ elnöksége e heti ülésén eldönti, kivel kezdi meg a tárgyalásokat. Vetési Iván elnök kedden a Digi Sport Reggeli Start című műsorában úgy fogalmazott, reméli, bő tíz napon belül be tudják jelenteni, ki lesz az új kapitány; majd hozzátette, négy jelölt van, de azt nem árulta el, közülük hányan magyarok, illetve külföldiek.
Értesüléseink szerint Németh András, Jakob Vestergaard és Zdravko Zovko is esélyes. Németh (1953-ban született) 1992 és 2007 között a Ferencváros, majd az osztrák Hypo edzője volt, és már belekóstolt a kapitánykodásba is. Olyannyira, hogy a női válogatottal bronzérmet szerzett a 2005-ös szentpétervári vb-n, ám a 2007-es franciaországi 8. helyezés, pontosabban annak utórezgései miatt lemondott.
A dán Jakob Vestergaard (1975) is dirigált már nemzeti csapatot, igaz, „csak” Ausztráliát. A Viborgot bezzeg kétszer is BL-diadalig kormányozta – egyik alkalommal a Győri ETO nagy bánatára –, tavaly tavasszal pedig az Oltchim Valcea trénereként gyűlt meg vele a győriek baja. A román sztárklub azonban elemeire esett, ezért Vestergaard hazatért, az FCM Håndboldhoz. Valószínűleg nem ez vágyai netovábbja, nem is a végállomás.
Zdravko Zovko (1955) régi kedves ismerősünk. Játékosként Jugoszláviával 1984-ben olimpiai bajnok lett, edzői pályája eddigi csúcsa a Veszprém férfi alakulatának gardírozása volt. A női vonalon a kaproncai RK Podravkánál és az orosz Zvezda Zvenigorodnál szerzett tapasztalatokat, a vasárnap véget ért dániai férfi Eb-n horvát másodedzőként láthattuk viszont.