A mieinknek a vb-címvédő spanyolokkal, a félig-meddig hazai pályán játszó norvégokkal és az olimpiai negyeddöntő miatt bosszút forraló, ugyancsak északi izlandiakkal kell megküzdeniük az első körben. Tovább még ne is bámészkodjunk, bár a névsor alapján nem túlzás: nehezebb lesz bejutni a tizenkettőbe, mint onnan a nyolcba.
Mocsai Lajos szövetségi kapitány, mintha nem is sporteseményre, hanem háborúba indulna a sereg, olyan hangsúlyokkal mondta: „Sem előre mentegetőzni, sem utólag magyarázkodni nem szeretnék, ezért tényeket sorolok. A magyar válogatott azon hat csapat közé tartozik, amely az elmúlt négy-öt évben minden világversenyen ott volt, ez a németeknek és az oroszoknak sem sikerült. De számolnunk kell vele, hogy Skandináviában óriási nyomás nehezedik majd ránk. „A korábbiakkal ellentétben szétszóródtak a játékosaink, tíz klubból kellett összehívni őket, most az a Szeged adja a keret gerincét, ahol a külföldi szakmai vezetés miatt egészen más rendszerben zajlik a munka. Ez természetesen nem javítja a helyzetünket. Az sem, hogy novemberben egy hetet dolgozhattunk együtt, az Eb előtt pedig durván kettőt. Január 2-ára álltunk össze, most már csak azok számítanak, akik itt vannak. Az kevés lesz, ha csak összeadódik az egyének ereje, a közösségnek meg kell azt sokszoroznia, csak így van esélyünk arra, hogy teljesítsük a rendkívül magas célkitűzést. Úgy indulunk Dániába, hogy minden mérkőzésünkön körömszakadtáig küzdünk.”
Mocsai hozzátette, a sérült Nagy Lászlót már szóba sem hozza, miközben nyilvánvaló, hogy ő minden csapatban meghatározó ember lenne. Ilyés Ferenc, a Harsányi Gergely távollétében – a jobbszélső felesége első babájukat várja, ezért ő is itthon marad – csapatkapitánnyá előlépett átlövő e témához csatlakozva jegyezte meg: „Amikor kiderült, hogy Nagy László nem jön az Eb-re, eldöntöttük, hogy csak egymásra figyelünk, akkor is, ha a sajtó folyamatosan azt találgatja, jön a Lacika, nem jön a Lacika. Mi már magunkkal foglalkozunk, és azzal, hogy odaérjünk az első nyolcba.”