„Én pontosan akkor csöppentem bele, amikor a magyar labdarúgás úgy, ahogy volt, egy kuplerájhoz hasonlított. Tíz klubomból nyolcban nem kaptam meg a pénzt, mindenhonnan úgy kellett eljönni, hogy »bontsuk fel a szerződést, és akkor elfelejtjük a tartozást, és akkor ingyen mehetsz el«. ( ) A pályafutásom fele kölcsönkéregetéssel telt el. A Ferencvárosnál fél évig nem kaptam fizetést. Alapból ott maradt négymillió forint prémium. Abban a pillanatban, amikor engem ezzel megkerestek, és volt erre lehetőség, én megcsináltam” – mondta Pomper Tibor a Sportklub Pályán Kívül című műsorában.
„Nem volt nehéz megtalálni a játékosokat, ugyanis az én időszakomban általában tizenhat klubból volt három, amely fizetett. Szóval nem volt nehéz dolga annak, aki csinálta ezeket a megkereséseket. Hozzáteszem, itt igazából már nem is arról volt szó, hogy a játékosokat keresték meg. Én nagyon jól tudom, hogy már a játékosok keresték a lehetőséget, akik olyan helyzetbe kerültek, hogy már nem tudtak mihez nyúlni, hogy hogyan lehetne azt a pénzt pótolni, amivel tartoznak nekik, amivel terveztek és fejben esetleg már elköltöttek” – írja az NSO.
„Jelenleg három vagy két ember viszi el az utóbbi húsz-harminc év magyar labdarúgásának a mocskát, szennyét – folytatta Pomper. – Hogy jogosan ülnek-e vagy sem, ez majd kiderül, de azért furcsállom azt, hogy például az új bundaügyből kifolyólag akiket meggyanúsítottak, azok futballoznak, illetve azok, akik bűnsegédként vannak meggyanúsítva, bűnsegédként börtönben ülnek. Nem gondolom, hogy ezért börtönt kellene adni. Lassan meg kellene húzni a határt. Itt nem bűnözőkről van szó. Itt eltévedt sportolókról van szó. Attól, hogy mondjuk egy harmincéves játékost leültetnek három-négy évre, nem hiszem, hogy jobb ember lesz.”
„Nem félek a börtöntől, de nem szeretnék egy ilyen pitiáner ügy miatt börtönbe kerülni. Számomra amit én csináltam, az egy pitiáner ügy ahhoz képest, amit mondjuk én tíz éven keresztül elviseltem a vezetőinktől. Nagyon érdekes, hogy nagyon kerülik a vezetőkről való beszélgetést. Az én olvasatomban sokkal nagyobb bűn, amit ezek a vezetők csináltak itt évekig. Sokkal nagyobb bűncselekmény, mint amit a játékos csinált. Családokkal játszottak, kapcsolatokkal játszottak. Egyszerűen ellehetetlenítettek embereket, családokat, és soha nem derült ki, soha erről nem beszélt senki. Nincs azzal gond, ha nem fizetnek, csak akkor nem kell futballt csinálni. Nem kell BL-főtáblára kerülni, és nem kell hangoztatni, hogy itt ilyen rendben vannak a dolgok, meg olyan rendben vannak a dolgok. Mitől ne legyen bunda? Attól ne legyen bunda, hogy a vezetők azt akarják, hogy ne legyen? Attól még lesz. Ráadásul jelenleg azt látom, hogy ha holnap történik mondjuk egy gyanús mérkőzés, elég azt mondani, hogy a K. meg az L. csinálta. Elég, mert nem az igazság érdekli a bíróságot meg a nyomozókat, hanem most ez van, hogy K., L. minden. Nyilván nem ez a két ember tette tönkre a magyar labdarúgást. El lehet hitetni az emberekkel, de nem ez van” – tette hozzá a REAC egykori játékosa.
Soha nem derül ki az igazság