Az alapszakasz legjobb támadóegységének első akciójából pont született. Ez alapvetően felvillanyozhatta volna a Denver Broncos szurkolóit, elvégre a „vadlovak” offenzívája halomra döntögette a rekordokat az alapszakaszban, csakhogy a Super Bowl első pontjait a Seattle Seahawks szerezte meg. Merthogy Manny Ramirez az első snapből rosszul tette oda a labdát Peyton Manningnek, Knowshon Moreno ugyan a Denver gólvonalán túl mentett, de a Seattle védői azonnal a földre döntötték, amiért azonnal két pont járt. A 12. másodpercben elért safety volt a Super Bowlok történetének leggyorsabb pontszerzése.
És ez még csak a kezdete volt az első félidő denveri pokoljárásának. A Broncos több mint egy negyeden keresztül képtelen volt egy támadáson belül 10 yardot haladni, Peyton Manning meg minden mozgó ember kezébe képes volt odatenni a tojáslabdát. Függetlenül attól, hogy Broncos- vagy Seahawks-mez feszült rajta. Ráadásul minden interceptionjéből nagy baj lett. Az első negyedben a safety után csak mezőnygólokat rugdosó Seattle ugyanis mindkét interceptionből touchdownt szerzett! Előbb „csak” indirekt módon, hiszen a labdaszerzés után még végig kellett vinni az akciót (Marshawn Lynch 1 yardos futása jelentette a befejezést), másodjára viszont már közvetlenül, hiszen Malcolm Smith lekapta a nagy Peyton labdáját, majd 69 yardos nyargalás után TD-t ért el. Ezzel 22–0-ra vezetett félidőben a Seahawks, és mivel 10 pontosnál nagyobb hátrányból még senki sem tudott fordítani a Super Bowlon, nagyon közel került története első aranygyűrűjéhez.
A szünet utáni első labdabirtoklással pedig minden eldőlt. A kirúgás után Pery Harvin kaparintotta meg a labdát, átkígyózott vele a komplett védelmen, a 87 yardos visszahordás „jutalma” pedig 29–0-s Seattle-előny lett. Legkésőbb itt elment a kedve az egésztől a Denvernek. Manning továbbra sem találta magát, az elkapói néha úgy nyúltak a labdához, mintha tüzes golyót fognának, a futókat meg „agyonverték” a Seahawks védői. 36–0 után ugyan egy Manning, Demaryius Thomas összjáték után eldőlt, a 48. Super Bowlt sem zárja nulla ponttal valamelyik csapat, de akkor már nem volt kérdés, kié lesz a Vince Lombardi-trófea. Látva a Seattle keretének összetételét, még azt is megkockáztathatjuk, a mostani győzelem nem egy megismételhetetlen diadal, hanem egy dinasztia kezdete.