Gedó György cipőt is pucolt a Hősök terén

A most 65 éves bunyós szerint a 101. helyett a kerek 100. magyar olimpiai aranyat nyerte 1972-ben Münchenben.

Gedó tehát még a saját tollával sem ékeskedik különösebben, nemhogy a máséval. München után folytatta pályafutását, amely elmondása szerint akkor tört meg, amikor 1973-ban erőnek erejével, gyermeke születése ellenére besorozták („elvittek, mint Rózsa Sándort”). 1974-ben azért eljutott a sportág első világbajnokságára Havannába („nem volt útlevelem, katonaként egy villamosbérlettel mentem ki, nem tudtam rendesen felkészülni, ráadásul szétfejelt a kubai Hernandez, s tehette, hiszen a nézőtéren ott ült Fidel Castro”).

Az 1975-ös katowicei Eb-n bronzérmet szerzett, megnyerte a montreali előolimpiát, de a játékokon csak a negyeddöntőig jutott. Ezután szögre akasztotta a kesztyűit, edzősködni kezdett a Vasasban, majd gondolt egyet, visszatért a ringbe, kivívta az indulási jogot az 1980-as moszkvai olimpiára, ahol szintén a nyolc közé került. Ezután már végleg a szögön maradtak a kesztyűk.

Amikor arról kérdezem, hogyan fért be hosszú pályafutása során mindig a 48 kilóba, azt mondja: „Sokszor csak bárányt ettem, bárányfelhőt Igazából önfegyelem, önuralom kellett hozzá, no meg rengeteg munka, edzés, amiből nem lehetett kilépni, különben nincsenek sikerek.” Amelyek utána valóban el-elmaradoztak, Gedó müncheni diadalát követően huszonnégy évet kellett várni az újabb magyar ökölvívó olimpiai bajnoki címre. Kovács István 1996-os atlantai győzelméről így vallott a 65 éves legenda: „Tíz aranyunk közül ez az egy született »bukósisakban«, ahogy én a fejvédőt nevezem. Nem szeretem, mindig ágáltam ellene, gátolja a periferikus látást, tompítja, zavarja az ütéseket, nézzük meg, Kovács Pista amint levette, és kapott egyet az állára, mi történt vele. Pedig nagyszerű bunyós volt, mint ahogy Erdei Zsolt is, le a kalapot előttük!”

Gedó György is próbált hasonló kiválóságokat nevelni, de tréneri pályafutását sérülés törte ketté, 1994-ben edzésbalesetet szenvedett, egy nagyobb súlyú egri tanítványa ütése következtében lebénult. „Másfél évet töltöttem tolókocsiban, előfordult, hogy kiestem, s nem volt segítségem, magam másztam vissza.” Lassú gyógyulása során előbb két, majd egy bottal újra kezdett járni, utóbbi azóta is megmaradt. 1996-ban újabb szerencsétlenség érte, elhunyt a felesége, két gyermekét egyedül nevelte tovább csekély rokkantnyugdíjából. Emlékezetes 1998-as akciója, amikor a Hősök terén alkalmi cipőpucolóként hívta fel a figyelmet az egykori sportcsillagok néha sanyarú sorsára. Elterjedt a hír, hogy eladta az olimpiai aranyérmét, de cáfolja: „Akkor jött a cipőpucolós ötlet, amikor olvastam, hogy Tass Olga és Lemhényi Dezső kénytelen pénzzé tenni az érmét, de nekem megvan, eszembe sem jutott eladni. Annak viszont nagyon örülök, hogy végül sikerült kiharcolni a járadékot, s nemcsak győzteseknek, hanem a dobogós helyezetteknek is, hiszen ők is keményen megdolgoztak az eredményért, illetve segítették a legjobbakat.”

Gedó Györgyön szintén segített a 2004-ben bevezetett életjáradék, ez nem vitás, mint ahogy az sem, az egykori kiválóság mindig szívén viseli a rászorulók sorsát, mint mondja, ha van egy szelet zsíros kenyere, a másik felét odaadja annak, akinek szüksége van rá. Jellegzetes alakja Zugló-szerte ismert: „Én így, bottal is felemelem az elesetteket.” Közben járja az utánpótlásversenyeket, és sok tehetséget lát, akikből lehetne valami, ha jó kezek közé kerülnének. „Nem baj, ha nem nyer olimpiai bajnokságot, csak legyen belőle tisztességes magyar ember.”

Badari Tibor kortársa Gedó Györgynek, hiszen csak kilenc hónappal idősebb nála, éveken át voltak párhuzamosan a válogatott tagjai. S a sikereket is párhuzamosan aratták, 1971-ben Madridban mindketten Eb-aranyat nyertek, 1975-ben Katowicében Badari megint kontinensbajnok lett, Gedónak akkor bronzérem jutott. „Érdekes figura, amolyan magánzó volt Gyuri, befelé fordult, kicsit elkülönült versenyzőként, érdekes módon viszont azóta kinyílt, jó kedélyű társasági emberré vált. Mintha felszabadult volna, lehet, hogy túl nagy volt a teher rajta sportolóként. Ebbe belejátszhatott az állandó fogyasztás is, gyakorlatilag sosem evett” – mesélte Badari, aki szakmai szempontból kalapot emel sporttársa előtt: „A családja érdekes irányba indította el az életbe, hiszen kazánkovácsnak adta, így vékony kis emberként húszkilós kalapácsot kellett emelgetnie. Ennek köszönhetően aztán a ringben ütött is akkorát, mint a lórúgás, megelőzte a korát, szanaszét verte a papírsúlyú mezőnyt. Féltek tőle rendesen, a müncheni olimpián mindenkit fenékre ültetett, csak a döntőben bírta ki ellene állva a koreai, de őt is »megfogta«. Aztán az idő múlásával, ahogy egyre többet kellett fogyasztania, az ütőereje kissé már megkopott. Ettől még olyan volt, mint Messi, akire hiába készülnek az ellenfelek, mégis megrúgja a gólokat; Gyurira is készültek, de megverte őket. A vérében volt a győzelem.”