Az expedíció már április elsején megérkezett Pokharába, és az eredeti tervek szerint másnap indult volna tovább a 4200 méteren lévő alaptáborba. A rossz időjárás, majd a helyi utazási iroda felelőtlen szervezése miatt azonban hat napot kellett a városban vesztegelni, mire végre elindulhattak. Hétfőn helikopterre szálltak, és szerencsésen megérkeztek az alaptáborba – közölte Barabás László, az expedíció magyarországi szóvivője kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az expedíció csomagjainak még csak egy része érkezett meg, ennek ellenére kedden már egy magasabb régióban lévő depó kiépítését tervezik, szerdára pedig az 1-es tábor elérését. A kommüniké kiemelte: a hegyen a körülmények jók, viszonylag kevés hó van.
A szóvivő kitért arra, hogy a hegyen Török Zsolték mellett csak egy kereskedelmi expedíció tartózkodik egy norvég és egy kínai mászóval, akik más stratégiát követnek, hiszen serpa teherhordók segítségével másznak, rengeteg sátorral és mintegy 6000 méter fix kötelet terveznek kiépíteni.
Az aradi Török Zsolt vezette román expedíció március 28-án indult útnak, hogy oxigénpalack és serpák nélkül jusson fel a 8091 méter magas Annapurna tetejére, amely az egyik legveszélyesebbnek tartott nyolcezres csúcs a Himalájában. A jelenlegi, mintegy két hónapos vállalkozás egy öt évre tervezett sorozat kezdete, és része a Román expedíciók a Top 5-ön elnevezésű projektnek.
Török Zsolt, aki tavaly sikeresen meghódította a 8126 méter magas Nanga Parbatot, idén új csapattal vág neki az expedíciónak, amelynek Cristian Tzecu temesvári fotós, hegymászó, Catalin Neacsu bukaresti hegymászó és George Porancia meteorológus, hegymászó tagja még. Az expedíció előrehaladása a 4bakancs hegymászó portálon követhető nyomon.
Az Annapurna nehézsége mellett kiemelt jelentőséggel is bír, hiszen egy francia expedíció 1950-ben elsőként hódította meg a himalájai nyolcezresek megmászásának történetében. A román hegymászók a klasszikus útvonalon fognak haladni, amin 2012-ben az Erőss Zsolt által vezetett Magyarok a világ nyolcezresein csapata is haladt. Ez az úgynevezett német útvonal, amelyen kisebb a lavina-veszély, mint a másik, francia útvonalon.