– Összesen hét tábort kellett kialakítaniuk a csúcstámadásig. Ez még egy nyolcezres esetén is szokatlanul sok, nem?
– A Rupal-oldalon 4600 métert kell mászni a csúcsig. Nincs még egy nyolcezres, ahol ekkora szintkülönbséget kell teljesíteni. Magashegyi mászásnál általában 2-4 tábort szoktak beiktatni az expedíciók. Nekünk hatot javasoltak, amiből végül hét lett. Ennek az volt az oka, hogy amikor az egyik oldalról átmásztunk a másikra, muszáj volt még egyet pihenni. Az egyes és a kettes táborok jól felszereltnek számítottak, alaposan kiköteleztük a falat, kitapostuk a nyomot a kettő között. A kettes fölött viszont már klasszikus alpin stílusban kellett másznunk.
– Melyik volt a leginkább embertpróbálóbb szakasz?
– Ereszkedés közben a tervekhez képest egy másik traverzt választottunk, és egyszer csak egy 300-400 méteres szakadékhoz érkeztünk. Ha visszafordulunk, az komoly időveszteséggel járt volna, így szólóban, biztosítás nélkül kellett leereszkednünk egy iszonyú nehéz, szinte függőleges falon. Egy helyen bekerültünk egy jeges kéménybe, na ott kellett a lélekjelenlét. Ott megtapasztaltuk, hogy miért csak húsz ember volt képes megmászni eddig a Nanga Parbatot a Rupal-oldal felől.
– A csapat egyik tagja, Marius Gane még az expedíció elején sérülést szenvedett. Hogyan történt a baleset?
– Marius belecsúszott egy gleccserszakadékba, és kifordult a térde. Adtam neki kenőcsöket, és rengeteget győzködtem, hogy tartson velünk a csúcsra, ha már itt van. Végül a csapatnál korábban útra kelt, és ő is meg tudta mászni a hegyet. Marius korábban az Everestet is megjárta, az expedíció egyik legtapasztaltabb tagja volt, Románia talán legképzettebb hegymászójáról beszélünk. Örülök, hogy most is sikerrel járt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!