A MOL Liga első fordulói után nagy döntést hozott a Ferencvárosi TC vezetősége. Hakan Nygren és Dobos Tamás többéves kiváló munkáját ezúton is szeretné megköszönni a klub, amelynek irányítása úgy látja, megérett az idő a váltásra – írja az Fradi.hu.
Ideiglenesen a csíkszeredai szakembert, Szakács Ferencet bízzák meg a vezetőedzői poszt ellátásával, akinek munkáját a Ferencváros örökös bajnoka, Orbán György segíti majd. A vezetőség eközben keresi az elbocsátott edzőpáros utódját, külföldön és Magyarországon egyaránt.
„Bízunk benne, hogy csapatunk képes lesz jól megállni a helyét az egyre erősebb Mol-ligában, és jó szezont produkálhat. Az utóbbi időben sajnos nem voltunk száz százalékban megelégedve a pályán mutatott képpel és eredményekkel, ezért döntöttünk a változtatás mellett. Hakan Nygrennek és Dobos Tamásnak sok sikert kívánunk további karrierjükben” – áll a budapesti zöld-fehérek közleményében.
Az utolsó csepp valószínűleg az Újpesttől vasárnap idegenben elszenvedett vereség volt (5-3), amely 2013 januárja óta az első rendes játékidőben elért lila-fehér siker.
Az FTC öt forduló után az 5. helyén áll a Mol-ligában. Hazai pályán kétszer nyert, a Brassó és a Debrecen ellen, idegenben viszont három szoros vereségre futotta a Miskolc, a Dunaújváros és az Újpest otthonában.