A szerződéshosszabbításról szóló bejelentés a német Rhein-Neckar Löwen elleni Bajnokok Ligája rangadó előtt hangzott el a Veszprém Arénában. Kállai Annamária, a Digi marketingmenedzsere hangsúlyozta: szívügyük a kézilabda, ezen belül is a magyar csapatok támogatása.
„A Veszprém bebizonyította, hogy helye van a világ élvonalában, ennek megtartásához is szeretnénk támogatást adni. Ez nem csupán szponzori, hanem médiatámogatás is, hiszen folyamatosan interjúkkal jelentkezünk a csapatról, illetve mérkőzéseit mindig figyelemmel követhetik a DigiSport 1-en” – tette hozzá.
A csatorna az előző BL-sorozatból 72 mérkőzést közvetített, a mostaniból a tervek szerint még több lesz.
Carlos Ortega, a regionális SEHA Ligában százszázalékos, a magyar NB I-hez majd a rájátszásban csatlakozó csapat spanyol mestere elmondta: fontos a klubnak ez a támogatás. „A célunk, hogy minél tovább eljussunk a BL-ben. A SEHA Ligában játszani egy kicsit nehezebb, mint a magyar bajnokságban, de végleges mérleget majd februárban tudunk vonni az új bajnokságban való indulásról. Az már most látszik, hogy sok előnyös oldala van a részvételnek” – mondta az előző kiírásban a BL negyedik helyén záró csapat mestere.
Nagy László jelezte: úgy érzi, évek óta versenyképes csapatuk van, májusban ott voltak a BL négyes döntőjében, és erre most is minden esélyük megvan. „Az elvárásunk az, hogy ismét ott legyünk a Final Fourban, és döntőt játszhassunk. Ott pedig már minden előfordulhat. De nem szabad elfelejteni, hogy sok munka vár még ránk addig is.”