A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása tizenegyedik, idén pedig a nyolcadik pole-pozíciója, a második helyről pedig csapattársa és összetettbeli legnagyobb riválisa, a világbajnoki pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton indul majd. A harmadik rajtkockát Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája foglalja el.
A címvédő, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel, aki az év végén elhagyja a vele sikert sikerre halmozó Red Bull istállót, csak a kilencedik pozícióból vághat majd neki a versenynek.
Pastor Maldonado, a Lotus venezuelai pilótája tizenhetedik lett az időmérőn, de mivel az autójában motort cseréltek, s idén már hatodszor volt szüksége új erőforrásra – egy évben egy pilóta legfeljebb öt motort használhat el –, tízhelyes rajtbüntetést kapott, így csak a mezőny végéről kezdheti majd meg az 53 körös versenyt.
A futam magyar idő szerint reggel nyolc órakor rajtol el vasárnap.
A teljes rajtlista:
1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Felipe Massa (brazil, Williams)
3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
4. sor:
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
Jenson Button (brit, McLaren)
5. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
6. sor:
Jean-Éric Vergne (francia, Toro Rosso)
Sergio Pérez (mexikói, Force India)
7. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Nico Hülkenberg (német, Force India)
8. sor:
Adrian Sutil (német, Sauber)
Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber)
9. sor:
Romain Grosjean (franca, Lotus)
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)
10. sor:
Jules Bianchi (francia, Marussia)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
11. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)