A GFC SIX elnevezésű budapesti gála főmérkőzésén a Golyó becenevű, profiként veretlen újpesti bunyós az utóbbi időben már erősen hanyatló tendenciát mutató, 46-25-ös mérlegű Danny Williamsszel nézett farkasszemet, korábban egy szlovákiai ellenfelet eltekintve csak honfitárssal csatázott.
Williams, a 41 éves Brixtoni Bombázó 1995 őszén kezdte hivatásos pályafutását, brit nehézsúlyú bajnoki címet szerzett, s bő egy évtizede, 2004 nyarán kiütötte a királykategória egyik legnagyobb alakját, Mike Tysont.
Ezzel jogot kapott a Vitalij Klicsko elleni világbajnoki címderbire. Végül alulmaradt a WBC trónjáért zajló mérkőzésen, majd vívott még néhány komolyabb derbit, de egyre inkább árnyéka volt korábbi önmagának. Két éve már itt járt Budapesten, hogy megmérkőzzön Bogdán menedzserével, a még mindig aktív Petrányi Zoltánnal, akit fénykorában a Klicsko-meccs után simán kicsapott, de tisztázatlan körülmények között megsérült a szállodai szobájában, s végül nem állt ki.
Szerencsére most nem történt vele hasonló baleset, hacsak az nem, hogy a tudása enyhén szólva megkopott. Sokáig úgy tűnt, a bátran kezdő Bogdán gyors győzelmet arathat, miután a meccs elején többször megbicsaklottak Williams lábai. Az összecsapás középső harmadára aztán honfitársunk visszavett a tempóból, ezzel párhuzamosan pedig időnként megvillant a testre is dolgozó színes bőrű angol, de a rövid fellángolások nem tettek kárt Golyóban. Az idő előtti befejezés elmaradt, így a végig magabiztosabb, pontosabb Bogdán nagyarányú, egyhangú pontozással (99-91, 99-91, 100-90) abszolválta a találkozót, és nyolc profi mérkőzést követően is makulátlan mérleggel rendelkezik, valamint begyűjtötte hivatásos karrierje első címét.