A problémát az jelenti, hogy a horribilis játékosbéreket képtelenek fedezni a klubok a nézőtéri bevételekből és televíziós jogdíjakból, az egyesületek döntően a tulajdonosok (jobbára az olajbizniszben érdekelt oligarchák) mecénási adományaira vannak utalva, azaz cseppet sem piaci körülmények között működnek, ellentétben a profitorientált NHL-lel, a tengerentúli profiligával. Márpedig az olaj hordónkénti ára a közelmúltban alig több mint a felére zuhant, és ez az orosz gazdasággal együtt a KHL-t is agyonvágta. Csernisenko ligaelnök – korábban a szocsi téli olimpia szervező bizottságának feje – azonban cáfolja a – szerinte – rémhíreket. „A liga pénzügyi helyzete stabil, minden különösebb izgalom nélkül figyeljük a gazdasági fejleményekkel kapcsolatos információkat.”
Erre szokták mondani pénzügyi körökben, hogy az efféle cáfolat a válság legbiztosabb jele
A KHL 41 kanadai hokisa (meg az amerikaiak, finnek, svédek) mindenesetre frászban van. Gilbert Bulé, az Avtomobiliszt Jekatyerinburg edmontoni születésű, korábban a helyi Oilerst, továbbá a Columbus Blue Jackets és a Phoenix Coyotes együttesét erősítő hokisa így kesereg: „Amikor májusban Jekatyerinburgba szerződtem, az évi 31 millió rubeles, adómentes jövedelmem nagyszerűnek tűnt. Csakhogy az, ami akkor 960 000 dollárt ért, ma csupán 648 000 dollárral egyenértékű ”
És bár Brulé fizetése még így is körülbelül ezerszerese az orosz átlagbérnek (ami 30 000 rubel havonta, azaz 590 dollár), mindez aligha vigasztalja a KHL tengerentúli hokisait, akik megkezdték fordított exodusukat – vissza a szülőföldjükre. Erre Ilja Kovalcsuk, a KHL legnevesebb sztárja, aki korábban az Atlanta Thrashers és a New Jersey Devils csapatában az NHL egyik legjobb csatárának számított, honfiúi büszkeséggel csak ennyit mond: „Hadd menjenek, ha menni akarnak. Amikor Ukrajnában háború folyik és Oroszországot meg akarják fojtani, ízléstelen dolog a dollár/rubel árfolyam alakulásán sopánkodni.”
