Megreformálta a klubok európai versenysorozatát az Európai Judo Szövetség: az idén először két csoportban versengtek az első helyért a klubok: Oroszországban rendezték meg a Golden League küzdelmeit, a tavalyi eredmények alapján legjobb nyolc férfi és nyolc női csapat részvételével, míg Hollandiában a Klubcsapatok Európa-kupájára került sor – utóbbi versenyen nemcsak az érmekért, hanem a jövő évi Golden League-részvétel kiharcolásáért is folyt a harc.
A Judoinfo.hu beszámolója szerint Oroszországban a férfiaknál két hazai csapat vívta a döntőt, végül a Vitalij Makarov vezette Javara Néva ért fel a csúcsra, ez a gárda gyakorlatilag a komplett orosz válogatott. Az első helyen kiemelt német TSV Abensberg Ungvári Miklóst és Ungvári Attilát is nevezte, ám a ceglédi dzsúdósok végül nem kaptak szerepet Szamarában. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a német csapat az elődöntőben veszített az orosz Alanyával szemben, s be kellett érnie a harmadik hellyel. A nőknél a koszovói Majlinda Kelmendivel, a brit Sally Conwayjel és az izraeli Yarden Gerbivel megerősített Galatasaray lett az első Golden League-győztes.
Az első Klubcsapat Európa-kupának a hollandiai Hoofddorp adott otthont. A férfiaknál tizenhét, a nőknél tizenkét csapat nevezett. A tatamin három dzsúdósunk is megtette a magáét: az aranyéremig menetelő német JSV Speyer színeiben Karakas Hedvig (nyitóképünkön) és Joó Abigél, míg a hetedik helyezett osztrák Vienna Samurai csapatában Gercsák Szabina szerepelt. Közülük a vb-bronzérmes Karakas Hedvignek ment a legjobban, olyannyira, hogy versenyzőnk – aki most nem is az 57 kg-ban, hanem a 63 kg-ban lépett tatamira – ipponnal legyőzte a francia Sarah Lokót, majd az ugyancsak francia Heloise Lacouchie-t is, a döntőben pedig a magyar felmenőkkel bíró svájci Csatári Larissza ellen vazarival diadalmaskodott, jelentős részt vállalva csapata kupagyőzelméből.
A kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél (+ 70 kg) ugyancsak fontos győzelmeket aratott, bár a francia Rebecca Ramanichtól kikapott, az ugyancsak francia Samah Hawa Camara, illetve a bosnyák Larisza Cserics ellen ipponnal nyert. A Speyer csapata az első és a második találkozóján is francia együttest győzött le, az Argenteuil és a Mulhouse ellen egyaránt 4-1-re győzött, majd a döntőben az első helyen kiemelt svájci Cortaillod együttesét is 4-1-re intézte el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Gercsák Szabina a svájci Juliane Robra és a holland Esther Stam ellen alulmaradt, a belga Elodie Raes ellen viszont ipponnal nyert; s Karakashoz hasonlóan ő sem az eredeti súlycsoportjában mérette meg magát, hanem eggyel fentebb, ő a 70 kg-ban szerepelt.