A Boxingnews című szakhonlap szomorú hírt repített világgá: egy hamburgi kórházban 67 éves korában elhunyt a német ökölvívás legendás edzője, Fritz Sdunek.
A keletnémet születésű szakember évekkel ezelőtt sikeresen vette fel a harcot daganatos megbetegedésével, a szívrohammal szemben viszont tehetetlen volt, amely a német szövetség közleménye szerint a Kanári szigeteken érte. Onnan még hazaszállították, de az életét nem tudták megmenteni. Az amatőröknél gyakorlatilag megteremtette az NDK-beli bokszot, a profik közé lépve pedig világbajnokok sorát nevelte ki a hamburgi Universum Box Promotion színeiben.
Edzette többek között a Klicsko testvéreket, Dariusz Michalczewskit, Felix Sturmot, Artur Grigorjant, Juan Carlos Gomezt, no meg magyar klasszisokat, először Kovács Kokó Istvánt, majd Erdei Zsoltot és Balzsay Károlyt, mindannyiukat vb-trónra vezetve. Idén is járt Magyarországon, Erdei márciusi búcsúmérkőzésén állt a ringsarokban.
Isten nyugosztalja!